A köznevelésről szóló törvény, illetve a hozzá kapcsolódó miniszteri rendelet határozza meg, hogy 2016. január elseje után érettségiző diákok 50 óra közösségi szolgálatot kell teljesíteniük. A fiatalok ezen kötelezettségüknek a katasztrófavédelem berkein belül is eleget tehetnek – tudtuk meg Budai Imrétől. A polgári védelmi felügyelő elmondta, hogy a katasztrófavédelem mindhárom nagy szakterületébe szeretnék bevonni a tanulókat, de az is megoldható, hogy az 50 órának csak meghatározott részét töltik náluk a fiatalok. A polgári védelmis szakember a következőket várja a szervezet mindennapi tevékenységébe bekapcsolódó középiskolásoktól: szokják meg a felelős magatartást környezetük iránt, másrészt legyenek tisztában a veszélyeztető tényezőkkel. Nyilván nem éles bevetésen fognak részt venni a fiatalok, de be lehet őket vonni az előkészítő munkába, és nyugodtan rábízható a tizenévesekre a polgári védelmi és tűzvédelmi versenyek szervezése és lebonyolítása, valamint a különböző bemutatók előkészítése. Bepillantást nyerhetnek a diákok saját lakóhelyük katasztrófa-veszélyeztetettségi helyzetébe, hisz a kortársak szájából sokkal hitelesebben hangzanak a jótanácsok. A tűzmegelőzés- és védelem szakterületre jelentkező tanulók részt vehetnek saját intézményük tűzriadó tervének előkészítésében és az iskola tűzvédelmi rendszerének ellenőrzésében. Akikben megvan a kellő affinitás, még a laktanya karbantartási munkáiban is hasznossá tehetik magukat. A polgári védelmi tevékenységen belül a kockázati helyszínek bejárása szintén növelheti a fiatalok tapasztalatait, és segíthetnek a településenként készülő adatbázisok összeállításában, valamint a civil lakosság tájékoztatásában.
Az iskolák kézhez kapták a katasztrófavédelem együttműködési nyilatkozattervezetét, ezért nincs más dolguk, mint visszajelezni a szervezethez. Budai Imre hozzátette: munkatársaival személyesen is el fognak menni az érintett osztályokhoz, hogy előttük mondják el a közösségi szolgálat teljesítésének lehetőségeit.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
-
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
-
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
-
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.