A téti általános iskola új vezetője tizenhét éven át gyakorolta szakmáját, mely idő alatt volt alkalma megismerni az intézmény belső világát, ugyanakkor hasznosnak tartja azt a hat esztedőt is, amikor a rendszerszemlélet szerint foglalkozott az oktatási feladatokkal.
Széles Imre 2015 augusztusa óta vezeti a Téti Kisfaludy Károly Általános Iskolát. A szakember huszonnégy éve tevékenykedik a közoktatásban, gyakorló pedagógusként pedig tizenhét esztendeig dolgozott, miközben a győrladaméri intézményt tíz éven át irányította. Ezt követően került a Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézethez, melynek vezetői feladatait ez év márciusáig töltötte be. Mielőtt elvállalta a téti iskola igazgatását, rövid ideig a Győri Pedagógiai Oktatási Központ megbízott vezetőjeként tevékenykedett.
A téti székhely-intézményhez napjainkban három tagiskola tartozik: a győrszemerei, a mórichidai és a rábacsécsényi. A Kisfaludy Károly Általános Iskolába összesen 551 tanuló jár, akik az alapképzésen túl művészeti nevelésben és szükség szerint gyógypedagógiai ellátásban részesülhetnek. A hatékony munka elvégzéséhez komoly szakmai potenciál áll a rendelkezésre, de megkezdődött az a fajta munkaerő-tervezési folyamat is, mely az iskola érdekeit és a pedagógus tudását, valamint erősségeit próbálja összhangba hozni a lehető legnagyobb eredményesség érdekében. Ami viszont nagyon jó, azon nem szabad változtatni, ezért az iskola nagy múltú hagyományrendszerét meg kell őrizni – hangsúlyozta a riportalany.
Széles Imre elsősorban stabil, nyugodt légkört szeretne kialakítani az iskolában, és amennyiben indokoltnak látja, a fejlesztések érdekében megfontolt változtatásokat kíván bevezetni a közeljövőben. Az igazgató az eddigi szakmai visszajelzések és a mindennapi tapasztalatok alapján elmondhatja, hogy a jól felkészült pedagógus gárda képes a munka megfelelő színvonalon való elvégzésére. A téti intézmény olyan színes, befogadó iskola, ahol rengetegféle szülői és tanulói igény jelenik meg, melyekre megfelelő pedagógiai választ kell adni. Az intézmény vezetője saját és kollégái felelősségét főként abban látja, hogy megakadályozzák a nagyobb gyermekek győri intézményekbe való elvándorlását.
Több mint 200 millió forint európai uniós támogatásból újul meg a Beledi Egyesített Szociális Közpon
Projektnyitó rendezvényt tartottak a Beledi Egyesített Szociális Központban, amely funkcióját tekintve régióközpontként működik a Rábaközben.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.