A falu elöljárója egy cseppet sem bánta, hogy az égiek aznapra nem fűtöttek be túlságosan, mert az emberek így jobban bírták a szabadtéri programokat, és nem érezték szükségét az árnyékba menekülésnek.
Dóczi Géza az üsttel

való foglalatosság közben hivatalosabb témára is terelte a szót: az Etl testvérek házat hagytak a községre, és e nemes gesztusért cserébe Dörért Emlékplakettel jutalmazzák őket. A képviselő-testület tervei szerint lehet, hogy múzeummá alakítják a régi épületet, vagy lebontás után parkosítják a helyét.
Mikor azt tudakoltuk, hogy ki van jelen az Etl családból, István így válaszolt: Per pillanat az öcsém és én, s a közvetlen család mindkettőnktől. A megszólaló népes famíliával érkezett az ünnepségre, hiszen mind az öt felnőtt gyermeke eljött a párjával együtt, valamint Etl Ferenc és rokonsága. Mielőtt a testvérpár a fővárosba került volna, Dörben töltötte gyermekéveit, de később rendszeresen visszajártak a szülői házhoz. István elmondta, hogy a felmenők halála után meg sem fordult a fejükben az adományozott ingatlan felértékeltetése, tehát nem ismeri a kultúrház telkén álló ház mostani forgalmi értékét. Az Etl fivér naprakészen nem ismeri a község életét, de sajnálattal állapította meg, hogy egyre csökken a lakosság száma, ugyanakkor szép új házakkal is találkozott a településen.



Beküldés dátuma: 2010. 08. 11.
-
Sopron vármegyei nemzetőr csákó a Csornai Múzeumban
A Rábaközi Médiacentrum Múzeumi Percek című műsorában Balázs Tibor legutóbb a Csornai Múzeum egyik különleges relikviáját, az 1848-ból származó Sopron vármegyei nemzetőr csákót mutatta be.
-
Sopron vármegyei nemzetőr csákó a Csornai Múzeumban
A Rábaközi Médiacentrum Múzeumi Percek című műsorában Balázs Tibor legutóbb a Csornai Múzeum egyik különleges relikviáját, az 1848-ból származó Sopron vármegyei nemzetőr csákót mutatta be.
-
Indul a bakterház - a beledi iskolások előadásában
Le a kalappal a gyerekek és felkészítőik előtt! A Beledi Általános Iskola színjátszói profi előadást mutattak be a Soproni Petőfi Színház színpadán.
-
Évente 36 ezer ember fordul meg a KSE telephelyén
Böcskör Zsolt szerint jól sikerült a KSE felnőtt focistáinak téli felkészülése, melynek eredményeit majd a bajnokság során kamatoztathatják.
-
XI. Kapuvári Böllérmáj és Gasztronómiai Fesztivál
Orbán József évtizedeken keresztül tökéletesítette a velős-hagymás sertésmáj receptjét. A kapuvári vendéglős addig-addig fejlesztette a helyiek kedvenc ételét, míg az bevonult Kapuvár gasztrotörténelmébe.
-
Március elején indul a megyei első osztályú bajnokság
Családi János abban bízik, hogy a CSSE felnőtt csapatának kezdeti lendülete a tavaszi bajnokság végéig megmarad.