A jelenlegi választási ciklus legfontosabb momentuma, hogy a város megszerezte a termálkutat és a fürdővel szomszédos, egykori kertészetnek helyet adó területet, ugyanakkor a munka neheze még csak ezután jön: hasznosítani kellene az ingatlant, melyhez pályázati forrásra van szükség.
Az idei nyár nagy szenzációja, hogy végre a csornai önkormányzat tulajdonába került a termálkút. A fürdő eddig is az önkormányzaté volt, viszont egy pápai cég látja el az üzemeltetői feladatokat. Gyopáros Alpár szerint ez teljesen rendben van, mert nem feltétlenül az önkormányzat dolga egy létesítmény működtetése, jobb ha ezzel piaci szereplő foglalkozik. A visszás helyzetet az okozta, hogy a fürdő vízellátása bizonytalan volt, mert a kút tulajdonosának a hozzáállásától függött. Ilyen formában elég nehéz egy termált üzemeltetni, ami évtizedek óta az egyik legnehezebb feladatot rótta a mindenkori önkormányzatokra. Ráadásul magántulajdonban lévő kertészet is működött a kút területén. Csorna a különböző bonyodalmakba, jogi pereskedésekbe került cégtulajdonosok felszámolási eljárása során tudta megszerezni a kúttal együtt a fürdővel szomszédos 10 hektáros területet. Az ingatlanon akár turisztikai célú fejlesztésben is gondolkodhat a város – fűzte hozzá az országgyűlési képviselő, aki gratulált a polgármesternek, a helyi képviselő-testületnek, valamint a hivatal dolgozóinak a sikeres tranzakció lebonyolításáért.
Gyopáros Alpár abban bízik, hogy a városvezetés a gyógyvíz hatását előtérbe helyező turisztikai fejlesztésben gondolkodik, melyhez szükség lesz állami vagy egyéb támogatásra, akár külső pénzügyi befektető bevonásával is.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.