A Kazinczy Ferenc ihlette “Szép magyar beszéd” verseny iskolai fordulóját 2011 decemberében rendezték meg a beledi általános iskolában. Erre a megmérettetésre azok a gyermekek jelentkeztek, akik úgy érezték, szépen és helyesen tudnak az anyanyelvükön beszélni, és ezt szerették volna megmutatni a közönségnek is – tájékoztatta televíziónkat Császár Mónika pedagógus. A diákok előre felkészülhettek az általuk választott szövegből, ezenkívül az akkor kézhez kapott írást kellett felolvasniuk. Érthető, hogy az sikerült jobban, amelyiket alaposan begyakorolhatták, mert az először látott olvasmány értelmezésére és átolvasására a verseny előtt mindössze öt percük volt. A magyartanárokból álló zsűri a két előadást értékelte pontszámaival.
Császár Mónika nagyon fontos dologra hívta fel a figyelmet: Az olvasás olyan, hogyha nem gyakoroljuk rendszeresen, akkor egy idő után felejtődik, és elvesztik a tanulók a rutinjukat.
A negatív tendencia következménye pedig sajnos már ismert: romlik az olvasás és a szövegértés minősége. A pedagógus nincs ellene az internetnek, de szerinte ott is értő módon kellene figyelni a tartalmasabb írásokat. Szerencsére azért a fiatalok egy része még az igényesebb olvasás híve, mint például az említett verseny csornai Széchenyiben megrendezett területi fordulóján részt vevő Horváth Eszter 5/a osztályos tanuló, aki az ötödik, Módos Anna 7/a osztályos tanuló pedig 6.helyezést ért el korcsoportjában. Tömböly Petra elérte az életkorának megfelelő legmagasabb szintet.
Beküldés dátuma: 2012. 03. 21.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
-
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
-
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
-
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.