Minden advent egy új liturgikus év kezdete is. 2015-ben Szent Márk, jövőre pedig Szent Lukács evangéliumából olvasnak fel a híveknek a kapuvári templomban. Jézus arra figyelmeztet: Isten szeretetét nem őrizhetjük csak magunkban, mert másoknak is tovább kell adni.
– Advent az egyház különleges időszaka, amikor nemcsak a vallásos emberek mozdulnak meg, hanem akik távolabb állnak a hittel teli élettől. Az események mindenkit arra indítanak, hogy tegyenek valamit – utalt Radó Tamás az év végén szokásos adományozó akciókra.
– A segítség legnagyobb módját maga Isten mutatta meg nekünk, amikor elküldte ajándékát, Jézus Krisztust. A városban megrendezésre kerülő programok arra is figyelmeztetnek, hogy a készülődés mellett magunk és mások lelkével is foglalkozzunk.
A plébános szerint Kapuváron nagyon jó az együttműködés az egyház és a város vezetése között. Aki idegenként belép a településre, többnyire azt mondja: Olyan mások itt az emberek. Ez is az összefogás eredménye.
– Nagyon jól tudjuk, hogy december 8-ával rendkívüli szentévet hirdetett meg Ferenc Pápa. A jubileumi esztendő az irgalmasság jegyében zajlik majd. Az irgalmasságnak hét lelki és testi cselekedete van, melyekre a kapuvári Szent Anna templom bejáratánál elhelyezett felirat és szimbólum fogja emlékeztetni az embereket – derült ki a tájékoztatóból.
A püspök Kapuvárt búcsújáró helynek nevezte ki, ami azt jelenti, hogy 2016. november 20-áig betér a templomba, teljes búcsúban részesül. Kapuváron december 13-án, az esti misével nyitják meg a szent évet, melyre különleges díszkaput építenek a híveknek.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.