A szenvedélynek nincs logikája – magyarázta irodalomhoz való ragaszkodását a fertődi költészet napi rendezvény előadója. Tuba Jenő a verstanulást az időskori „agy fényesítésre” is ajánlja.
– Szívem szerint való az ilyen szép kultúrközösség – mondta Tuba Jenő a költészet napi rendezvényen. A Soproni Versmondó Stúdió egyik alapítója félig fertődinek érezheti magát, mert olyan gyakran látogatja a város rendezvényeit. Korábban a soproni Castanea Környezetvédő Egyesület „jószolgálati nagyköveteként” beszélt a természet és az ember kapcsolatáról, továbbá a szelídgesztenye számtalan előnyéről. A sokoldalú előadó érintette a fák, a vízi élőlények kérdéskörét, de az egyházi témák is közel állnak hozzá. A Soproni Versmondó Stúdió tagjai fellépnek szerzői esteken, könyvbemutatókon és egyéb kulturális rendezvényeken. A főként humán értelmiségiekből álló versmondók csapatához később fiatal egyetemisták is csatlakoztak, az utánpótlást pedig a Soproni Ifjúsági Pódium lelkes résztvevői biztosítják.
Tuba Jenő megjegyezte: az irodalom megszépíti a mindennapokat, és sok felmerülő kérdésünkre magyarázatul szolgál, ezért szeretné, ha minél többen átéreznék gazdag irodalmi örökségünket. Nagyon széles a skála, mert a Halotti beszédtől kezdve a Varró Dániel versekig hatalmas kincs van a birtokunkban, ezért mindenki megtalálhatja a neki leginkább tetsző irodalmi alkotásokat.
Az egykori sürgősségi mentőtisztet minden lenyűgözi, ami nemes és természetes. Tuba Jenő szerint azok tudnak valóban segíteni az embereken, akik a gyógyító tevékenységet is lírainak és művészinek tekintik. A volt egészségügyi dolgozó a szerelem okozta szívfájdalomra Mariana Alcoforado francia grófhoz írt leveleit ajánlja gyógyírként.
Az „Isten – Ember – Haza” című fertődi műsorban elhangzó versek egy részét az előadó a tavasz, a közelgő Virágvasárnap, valamint a szabadság és a levegő utáni vágyakozás jegyében választotta ki. Tuba Jenő vette a fáradságot, és a hallgatóság kedvéért összegyűjtötte azokat a veretes mondatokat, kifejezéseket, melyek hűen lefestik a költészet lényegét. A költők szavakkal „festik” le a tájat, ami nekünk, szürke halandóknak bizony nehezen sikerülne. Diákkorban sokan próbálkoznak a rímfaragással, és a zsengéket esetleg komolyabb versek is követik, de a legtöbbünknél ezt a korszakot felváltja a passzív művészetélvezet. Tuba Jenő azt javasolja, hogy értékes dolgokkal töltsük meg szabadidőnket. Ne hagyjuk a szellemünket ellanyhulni, mert a verstanulás idősebb korban „agy fényesítésre” is megfelelő. Az irodalom nemesíti az embert, ami által mindenki jobbá válik. Az előadás keretében Vámosi István fertődi lakos Wass Albert Ébredj magyar! című költeményét adta elő.
Kocsis Ferenc polgármester megköszönte Tuba Jenő előadását, majd elmondta gondolatait: az irodalom szellemi hagyatékunk meghatározó része, ezért őriznünk kell, hogy az utánunk jövő nemzedék is töltekezzen, építkezzen belőle.
© MOLNÁR TV. KFT.
Beküldés dátuma: 2014. 04. 22.Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.
Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.
Csóka Tibor Józsefné fiús anyukaként cseppet sem bánja, hogy többségben vannak az osztályában az erősebbik nem képviselői.
Szívélyes fogadtatásban volt része a beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület tagjainak a burgenlandi Bildein településen.
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.