Huszonegyedik alkalommal rendezték meg a Kisfaludy-napokat – mondta
Boros Zoltán, a téti származású költőről és drámaíróról elnevezett iskola igazgatója. A neves személy születésének kerek évfordulója alkalmából háromnaposra bővítették a rendezvénysorozatot. A résztvevők a verseny végén gálaműsor keretében mutatták be nyertes

produkcióikat. A vetélkedőkön a következő kategóriákban mérethették meg

magukat a fiatalok: egyéni népdaléneklés, vers- és prózamondás, rajz, valamint lány és fiú kézilabdameccs.
A téti Kisfaludy Károly-verseny német nyelvi megmérettetésének első helyezettje másodikas kora óta foglalkozik ezzel a területtel.
Nemes Boldizsár első ízben vett részt ilyen jellegű versenyen, s a jelek szerint mindjárt nagy sikerrel. Az anyanyelvén is nagyon szépen megszólaló ötödikes fiú szerint iskolájában jól oktatják a németet. A tavaly decemberi eisenstadti kirándulás alkalmával kiválóan boldogult az idegen nyelvvel, és a téti diák eredményes vásárlást bonyolított az adventi vásáron. Boldizsárt nagyon jó érzéssel tölti el, hogy megértette az árusok beszélgetését. Ez a burgenlandi utazás élőben győzte meg a fiút, hogy érdemes energiát fordítania a német nyelvre. Tanulni, tanulni, tanulni – az ötödikes így foglalta össze jövőbeni terveit, aki szabadidejében sokat játszik a házi macskákkal. A számítógépet nemcsak szórakozásra használja, hanem információszerzésre is, és legutóbb az obszidián (vulkáni üveg) szó jelentésére keresett rá.
A rajzot és a kézilabdát is kedvelő
Török Dzsesszika szintén a kitűnő tanulók táborához tartozik. A főleg versek és ifjúsági regények iránt rajongó tanuló irodalomszeretete a versenyen is megmutatkozott, ugyanis a hetedikes lány második helyen végzett a vers- és prózamondó kategóriában. A diáklány a Szülőföldem szép határa címen kiírt rajzversenyre vegyes technikával (szénkréta és festék) elkészítette a költő portréját, melyen három-négy napig dolgozott.
Beküldés dátuma: 2013. 03. 06.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.