családban, mert a dédnagyapa például kántortanítóskodott annak idején. Volt tanárai szintén arra inspirálták, hogy pedagógus legyen, továbbá egészen fiatal korában megnyilvánuló, nagyfokú gyermekszeretete ösztönözte e hivatás gyakorlására. A győri tanítóképző főiskolán végzett nevelő első fél évét Babóton töltötte, majd átkerült a Rákóczi jogelődjéhez, az akkori 2-es számú általános iskolába, ahol a felsősöknek biológiát és testnevelést oktatott. Utóbbi tárgyból a pécsi tanárképzőn szerzett képesítést. Három és fél évig tartó pártbizottsági közreműködését apró kitérőnek nevezte, de akkor sem szakadt el teljesen a hivatástól, mert az oktatásügyekkel foglalkozott. Hogy tanítás iránti olthatatlan vágyát enyhítse, óraadó lett a 408-as Ipari Szakmunkásképzőben, ahol heti kétszer szaktárgyaira helyezte a hangsúlyt. Ezt követően pályázatot adott be a főállású testnevelői státuszra, s miután önállósult az intézmény, megkapta az igazgatóhelyettesi pozíciót is. Kovács Gyula akkori vezető hirtelen halála következtében Kertész Károlyt bízták meg az iskola irányításával. A rendszerváltás utáni képviselő-testület jóváhagyta az igazgatói székre pályázó pedagógus jelentkezését, aki öt évre szóló kinevezést kapott. Mandátumának lejárta után egészen mostanáig, minden újraválasztáskor sikerült elnyernie a tantestület, valamint az önkormányzat bizalmát. Egy cikluson át maga is tagja volt a csornai helyhatóságnak, ezért bepillantást nyert a település működtetésébe. Jobbító szándékkal nyúlt hozzá a város oktatásügyéhez, de nem minden alakult az elvárásai szerint.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.