Az elmúlt 130 évben több mint hétezer diák ballagott el, akik közül sokan öregbítették az iskola hírnevét – hangzott a Pátzaysok a színpadon című előadás köszöntőjében. Az intézmény fennállása óta többször nevet változtatott, de nem a megszólítás a lényeg, hanem a szándék: tanítani, nevelni, értéket közvetíteni az ide járó gyerekeknek.
Jubileumi ünnepségsorozattal emlékeztek Kapuváron a Pátzay Pál Általános Iskola fennállásnak 130 éves évfordulója alkalmából. Czanik Ferenc képzőművész tanár kiállítása az intézmény minigalériájában volt látható, az állófogadással egybekötött ünnepséget pedig másnap tartották meg ugyanezen a helyszínen.
A diákok Pátzaysok a színpadon címmel mutatták be produkciójukat. A város elöljárósága nevében dr. Puhl Imre köszöntötte a résztvevőket és a vendégeket. Az oktatási és egészségügyi bizottság vezetője szerint a tanulóknak korán meg kell tanulniuk a segítségadást, hogy együtt tudjanak működni társaikkal. A gyerekek jól előre készülnek minden egyes fellépésre, ami meghozza számukra a sikerélményt. Magabiztos fellépés és egészséges önkép szükséges ahhoz, hogy megtalálják helyüket a társadalomban. Aki önmagában is kételkedik, hamarabb elégedetlen környezetével, viszont ha lehetőségeivel és korlátaival egyaránt tisztában van, akkor arra törekszik, hogy színesebbé tegye világunkat.
Báró Berg Gusztáv annak idején 4.500 forintért vásárolta, és 2.500 forintért adta át a telket iskolaépítésre. A Kapuvári Állami Polgári Iskola és a tornacsarnok létrejöttét az állam és a város egyaránt támogatta. Horváth László, a Kapuvár Térségi Általános Iskola jelenlegi igazgatója azokról a szellemi vívmányokról és technikai újításokról beszélt, melyek az elmúlt évtizedek alatt jellemezték az intézményt. A megyei, a területi és az országos tanulmányi versenyek mellett a sport mindig kiemelt terület volt a diákok életében.
Horváth László az évforduló kapcsán a következő üzenetet kívánta megosztani hallgatóságával: – Hiszem, hogy hatni kell, a személyiségünkkel, a szeretetünkkel, az emberségünkkel, a tudásunkkal, és mindenekelőtt személyes példamutatásunkkal. A pozitív értékek melletti elköteleződés bennünket, felnőtteket is felemel. A szív szava nem mindig a csillogás, hanem az odafordulás, a szeretet és az elfogadás útja.
Pölöskei Sándor, az iskola nyugalmazott igazgatója emlékezett arra a húsz esztendőre, amikor ő vezette az intézményt. A pedagógus arra kérte a fiatalokat, legyenek büszkék iskolájukra, mert szorgalmas, kitartó munkájukkal tovább öregbíthetik annak hírnevét. Az egykori intézményvezető szakmai életútja megkoronázásaként átvehette gyémánt díszoklevelét.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.