A munkálatok megkezdéséhez az első indíttatást eszmei és pénzügyi támogatásával a győri püspökség adta: 28 millió forinttal járult hozzá a felújításhoz. Varga Balázs plébános szerint ha nem kapják meg az egyházmegyétől ezt a nagy összeget, akkor el sem kezdik a beruházást, melyhez a csornai önkormányzat is hozzájárult a maga 8 millió forintjával. A hiányzó pénzt a hívek támogatásaiból gyűjtötték össze – hangzott az interjúban. A munkálatok első ütemében a teljes tetőszerkezetet hozzák rendbe, s a héjazatcsere után 250 m2-nyi felületen a vakolatot is kicserélik. A meglévő palafedést cserépre cserélik, és a fémmel borított szakaszokat az ereszcsatornával együtt szintén felújítják. Az épületnek különösen az északi oldala sínylette meg az zord időjárást, ezért az a rész szorul rá a leginkább az átépítésre. Az előzetes számítások szerint mindez 53 millióba kerül, de nem szeretnének itt megállni, mert ha már felhúzták az állványokat, jó lenne a kivitelezést tovább folytatni, így a szentély és a főhajó rekonstrukciója még az idei tervek között szerepel. A kivitelezőket a beérkezett árajánlatok alapján választották ki, melyben azt is figyelembe vették, hogy milyen volumenű garanciát vállalnak a munkájukért. A bádogos kivételével a beruházásra csak csornai cégek kaptak megbízást – mondta a plébános.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.