választás, mert államigazgatási gyakorlattal rendelkezett, és az akkori nagyközségben nem szerettek volna teljesen kezdőt látni a polgármesteri székben. - Nagyon megörültem, és boldogan vállaltam a felkérést - kommentálta az eseményeket az akkori független jelölt, aki lelkileg is felkészülten várta az újabb feladatokat. A frissen megválasztott polgármester nagyon kíváncsi volt arra, hogy vajon ki keresi meg hivatalában először. Sosem felejti el azt a pillanatot, amikor az első munkanapon egy csokor ibolyával a kezében jelent meg egy Ági nevű helybéli asszony, hogy tisztelete jeléül adja át a frissen szedett tavaszi virágot.
Fáradozásának és munkája gyümölcsének értékeli az 1994-ben átvett belügyminisztériumi elsimerést. Később megkapta a köztársasági elnök dicsérő oklevelét is, mert kiderült, hogy Göncz Árpád fia és négy unokája is ott volt abban a Beled és Páli közt kitört hóviharban, ahonnét nagyon sok gyereket és felnőttet mentettek ki. Szállással és meleg étellel kínálták a szerencsétlenül járt utasokat, amiért hálás köszönetet kapott. Az anyakönyvi szakvizsgával rendelkező volt polgármester több házasulandó pár egybekelésénél közreműködött.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.