Interjúalanyunk mielőtt a hivatalos „száraz” tényeket sorolta volna, a személyes életében bekövetkezett, örömteli eseményt is megemlítette: Házasságkötéséhez gratulálunk! 2010-ig nem sikerült látványos eredményt elérni az M 85-ös gyorsforgalmi és a csornai elkerülő út építésével kapcsolatban, az utóbbi két évben viszont olyan előkészületi állapotba került a két projekt (régészeti feltárások, kisajátítások, engedélyek beszerzése, tervezési és akkreditációs folyamatok), hogy 2013 elején kiírták a csornai elkerülő első ütemének kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési pályázatot – tudtuk meg Gyopáros Alpártól, aki az információt kiegészítette: idén megkezdődhet az útépítés, s ugyanez vonatkozik a Csorna-Enese, Enese-Győr M85-ös gyorsforgalmi útszakaszokra is. A számos kisebb probléma megoldása mellett kevésbé örömteli, hogy továbbra sincs elég munkahely Csornán és környékén. Az itt működő vállalkozások közül többeknek sikerült elnyernie egy-egy munkahelyteremtő és -megtartó pályázatot, valamint a csornai Hantechban az Európai Uniós és Kormányzati támogatásnak köszönhetően harminc-negyven új munkahely jött létre, azonban a másfél évvel ezelőtt tervezett napelemgyár banki finanszírozási nehézségek miatt egyelőre várat magára. A Kormány egyedi döntésének értelmében közel egymilliárd forintnyi támogatási igérvénnyel áll a munkahelyteremtés ügye mellett. Az országgyűlési képviselő a banki finanszírozási rendszer kiegyensúlyozottabbá válásától vár eredményt az említett témában.
Gyopáros Alpár nagyon fontosnak tartja az állami szervezetek vezetőivel, a kormánytagokkal való közvetlen, csornai találkozókat, akik miután megismerték a csornaiak problémáit, az itt szerzett tapasztalataik alapján hozhatják meg a rábaköziekre nézve előnyös döntéseiket. A számos prominens személy látogatásán kívül kézzel fogható eredményei is vannak a mostani Kormány működésének erre a térségre vonatkozóan – jegyezte meg a képviselő. Példának említette a csornai Toldi utca felújítását, a katasztrófavédelmi centrum átadását, ahol olyan egészségügyi és munkavédelmi központ létesült, amelyből az országban összesen öt található. Továbbá százmilliós nagyságrendű pályázati támogatás érkezett a műfüves pálya megépítésére, s idén fognak nekiállni a csapadékvíz-elvezetési rendszer korszerűsítésének. Az országgyűlési képviselő jó kezdeményezésnek tartja a Vilmos Park Kft. felélesztését, mert az önkormányzati cég hasznára válhat a város szépítésére beadott pályázatok elbírálásánál. További előnye, hogy az áfa visszaigénylése miatt olcsóbbá válhatnak bizonyos szolgáltatások. A Fidesz-KDNP helyi frakciója régebb óta szorgalmazta a városgazdálkodási jelleggel működő kft. létrehozását, ezért örömteli, hogy a javaslatot tavaly támogatta a testület. A mezőőri szolgálat szintén a csornaiak javát szolgálja. A szélerőmű projekt sajnos befuccsolt, a biogázerőműre vonatkozó elképzelés viszont reménykeltő, bár elsősorban nem a munkahelyek szempontjából.
Az eddigieket összefoglalva: hamarosan megkezdődik a várva várt elkerülőút megépítése, a csornai önkormányzat több sikeres pályázaton, út és szabadidős fejlesztésen van túl, s ugyancsak jelentős a megtakarítást hozó önkormányzati cég munkába állítása. Csornán megmaradt az állam fenntartásába átkerült kórház, ráadásul tavaly közel 400 millió forint állami támogatást kapott fejlesztésekre, az új állami finanszírozásnak köszönhetően pedig a korábbi több mint 300 milliós adóssága lecsökkent 30 millió forint alá. Aminek kevésbé lehet örülni: változatlanul több munkahelyre lenne szükség Csornán és környékén. Gyopáros Alpár a csornai helyhatóság további munkájához azt javasolja, hogy figyeljék a képviselők a környékbeli önkormányzatok kezdeményezéseit (pl. téti kistérség közmunka mintaprojektje, szanyi inkubátorház), melyekből a nevezett város is jócskán profitálhatna.
Beküldés dátuma: 2013. 01. 23.
-
Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján
Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.
-
Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján
Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.
-
Idősek napja Beleden
A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.
-
Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron
Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.
-
Egyházközségi bál Csornán
Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.
-
Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon
A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.