végre van igazgatója, aki határozott elképzelésekkel látott neki a munkának. Ugyancsak jó jel, hogy ismét Csornán dolgozik dr. Vályi Péter kardiológus, akire biztos sokan emlékeznek. A 2005-ben gyakorlati és tudományos munkásságáért Csorna Szolgálatáért Díjban részesült, és nemzetközi szinten is nagy szaktekintélynek számító orvos növeli a Margit Kórház nívóját. Az óriási adósságállománnyal küzdő kórháznak szintén nagy segítség, hogy visszaperelte az OEP-től a neki jogosan járó, integrált betegellátási rendszerből származó 130 millió forintját. A 2006 és 2010 között felállt Fidesz-frakció mindvégig szorgalmazta ennek az eljárásnak az indítását. A Kormány tavaly év végén döntött arról a 27,5 milliárd forintos adósságrendező keretről, melyből közel 58 millió érkezett a csornaiak számlájára. A kórház még a korábbi struktúra szerint működik, de ez nyilvánvalóan megváltozik az elkövetkezendő időben - jegyezte meg Gyopáros Alpár. Az ehhez társított finanszírozás már az idéntől megváltozott, hiszen - a Kormány döntésének köszönhetően - tíz-tizenöt százalékkal emelkedett a teljesítményvolumen-korlát (központilag meghatározott maximális esetszám).
A Beled határában lezuhant vadászpilótákra emlékeztek
A Magyar Honvédség 47. Pápa Harcászati Repülőezred 36 évvel ezelőtt, Beled térségében tragikus körülmények között elhunyt katonákra emlékeztek.
A Beled határában lezuhant vadászpilótákra emlékeztek
A Magyar Honvédség 47. Pápa Harcászati Repülőezred 36 évvel ezelőtt, Beled térségében tragikus körülmények között elhunyt katonákra emlékeztek.
Mackókiállítás dr. Molnár Katalin magángyűjteményÉből
Mackó-találkozó címmel rendeztek kiállítást dr. Molnár Katalin magángyűjteményéből. A Kapuvári Rábaközi Művelődési Központban tartott tárlatmegnyitón Horváthné Lendvai Zsuzsanna, az egyetemi docens egykori hallgatója méltatta volt tanárának munkásságát, majd maga az ötletgazda mesélte el, hogy honnan jött a mackó-találkozó gondolata.
Beleden második éve a helyi zeneiskolásokkal közösen tartják meg a magyar kultúra napi ünnepséget
Az irodalom és a zene nyelvén ünnepelték Beleden a magyar kultúra napját. A település zenei kultúrkincséből a Napsugár Művészeti Iskola növendékei adtak ízelítőt.
„A Himnusz üzenete” - Előadás a magyar nemzeti imádságunk szellemi és kulturális jelentőségéről
A magyar kultúra napja alkalmából dr. Cs. Varga István „A Himnusz üzenete” címmel tartott előadást a kapuvári városháza dísztermében.
Négy hónap alatt újult meg a kapuvári Szent Anna Plébánia
Radó Tamás szerint egy plébániának az a legfontosabb, hogy aktív legyen az egyházközségi élet, és az emberek rendszeresen látogassák a templomukat.