Száznyolcvan gyermekkel indította meg a 2020/2021-es nevelési évet a Csornai Napközi Otthonos Óvoda két telephelyén: a Szent István téri Bóbitában hét csoport, a Sziget utcai intézményben pedig egy csoport kezdte meg tevékenységét. A lehetőségeket maximálisan kihasználva készültek fel az előttük álló hetekre, hónapokra.
A járványügyi készenlét ideje alatt az egyik legfontosabb teendő a megfelelő tisztaság és higiénia biztosítása, s mindemellett elvégezték a szükséges karbantartási munkálatokat is. A koronavírus járvány tavaszi hulláma után a gyerekek nagy örömmel vették birtokukba a felújított udvari játékokat.
Az óvoda dolgozói a helyi operatív törzs, az oktatási hivatal és a népegészségügyi központ ajánlásait figyelembe véve alakítják ki egészségvédelmi stratégiájukat, melybe beletartozik a fertőtlenítés, a tisztasági festés, a rágcsáló- és rovarirtás stb. Az intézmény fenntartója gondoskodik a higiéniai szerek folyamatos pótlásáról, a kormány pedig megküldte számukra a nagy mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítőt tartalmazó csomagot. A bejáratnál szenzoros kézfertőtlenítőt helyeztek el. Póczik Tamásné megköszönte a szülőknek, hogy rendszeresen használják a higiéniai eszközt.
Az előírásokról szóló tájékoztatót valamennyi óvodapedagógus és dajka megkapta a tanévnyitó értekezleten. – Ugyan nem kötelező a kollégáknak az épületen belül a maszk használata, ennek ellenére szeretnénk kivenni a részünket a közös védekezésből, hiszen folyamatosan az egyéni felelősséget hangsúlyozzuk – mondta az óvodavezető, aki arra kérte a munkatársait, hogy azokban az időszakokban, amikor reggel, délben és délután a legnagyobb a mozgás az intézményben, tegyék fel a maszkot.
A kisgyermekek testhőmérsékletének ellenőrzésére érintésmentes lázmérőt szereztek be. Elkülönítő helyiségről is gondoskodtak, melynek használatát ismerik az óvónők. A szülők kimerítő tájékoztatást kapnak a pandémia miatt elrendelt protokoll szabályzatairól, melyben arra kérik őket, hogy egy gyermeket csak egy felnőtt kísérje be az épületbe és lehetőleg minél hamarabb távozzanak onnan. A kézfertőtlenítő és a maszk használata szintén elvárás mindenkivel szemben. A gyermekek ágyneműjét a megszokottnál gyakrabban fogják cserélni, és váltó törölközőt is kérnek a szülőktől.
Idén ősszel ötvennégy három és négy év közötti, újonnan érkezett kisgyermeket fogadnak az óvodában. A kiscsoportosok szüleinek megfelelő óvintézkedések mellett, az udvaron tartották meg a személyes találkozót, melyre ebben az évben még nem volt lehetőség egyetlen alkalommal sem.
Póczik Tamásné tanácsot kért dr. Dávid Józseftől, hogy mire figyeljenek a járványügyi készültség idején. A gyermekorvos az együttműködéséről biztosította az óvónőket és ha valamilyen betegség tüneteit észlelné, fokozott figyelemmel kíséri a kis pácienseket. Az óvodalátogatáshoz nem kérnek orvosi igazolást, hiszen naponta változik a helyzet és tünetmentesen is lehet valaki vírushordozó.
– Nagy öröm számomra, hogy a szülők a tanév eleje óta felelősségteljes magatartást tanúsítanak, beteg gyermeket nem hoznak az intézménybe – fogalmazott az óvodavezető, hozzátéve: egyelőre tökéletesen működik a védelmi rendszer.
A nevelési év adott munkatervében szerepelnek azok a külön programok is, amelyeket meg szoktak tartani a gyermekeknek, de alkalmazkodni kell a mindenkori aktuális helyzethez, ezért inkább a második félévre halasztják a rendezvények nagy részét. Az első félévben csak azokra a programokra kerülhet sok, amelyeket a zsúfoltság elkerülésével, külsős előadó nélkül maguk is meg tudnak valósítani. Az épületben található tornatermet sem fogják kiadni más célokra. Leghamarabb a Mihály-napi dalos-játékos vásárt szeretnék megtartani, ezért remélik, hogy az időjárás is kegyes lesz hozzájuk és az udvaron sor kerülhet erre az évek óta közkedvelt programra.
Korszerű csoportszobák, új játékok a csornai óvodában
Eszközbeszerzésre nyert tavaly 3 millió forintot a csornai Százszorszép Alapítvány a Magyar Falu Program Városi Civil Alap pályázatán, idén pedig a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával rendeznek családi napot a Csornai Napközi Otthonos Óvodában.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.