Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Az újraélesztés néhány perc alatt megtanulható

Az Országos Mentőszolgálat 2015 óta kiemelt programként kezeli az újraélesztés világnapját, melynek alkalmából megyeszerte több településen nyitott napra várják az érdeklődőket. A tanfolyam mindössze tíz-tizenöt perc, mely alatt el lehet sajátítani az alapismereteket.

Magyarországon évente 65 ezer ember hal meg szív- és érrendszeri betegségek miatt, melyből 25 ezren hirtelen szívhalál következtében vesztik életüket. A hirtelen szívhalál az időben megkezdett újraélesztéssel kezelhető – mondta Éliás Ádám. Amennyiben nem történik meg időben a beavatkozás, percenként 7-10 százalékkal csökken az esély a keringésmegállást szenvedő egyéneknél. Ha azonnal megindul az újraélesztés, akkor 85-90%-al nagyobb az esély a jó kimenetelre – tette hozzá a mentőtiszt. 

Míg a mentő megérkezik a helyszínre, az egészségügyi végzettséggel nem rendelkező személyek az újraélesztéssel nagyban növelhetik a betegek túlélési esélyeit. A Csornai Mentők munkatársa azt javasolja, hogy ilyen esetben először fel kell mérni a helyszínt. Amennyiben az eset közterületen történt, meg kell győződni arról, hogy kizárható-e további veszélyforrás, vagyis a körülmények lehetővé teszik-e a biztonságos újraélesztést.
Az egyik legfontosabb a pánik elkerülése, vagyis a jelenlévőknek meg kell őriznie a hidegvérét, hogy képesek legyenek segíteni. Amennyiben sikerül megőrizni a nyugalmat, bárki képes lehet elvégezni a beavatkozást.
– Őrizzük meg a nyugalmunkat, és támaszkodjunk azokra az ismeretekre, amelyeket a tanfolyamon megszereztünk. Aki még mélyebben szeretne elmerülni az újraélesztés technikájában, annak érdemes megkeresni az Országos Mentőszolgálat videóját (http://www.mentoalapitvany.hu/tartsd-eletben.php), amelyben az Üvegtigris című magyar filmvígjáték szereplői mutatják be a tennivalókat. Az anyag elérhető a facebookon és a youtube-on is, de érdemes megnézni a reanimatio.com-on található írott, illusztrált anyagokat is.

Éliás Ádám ezt követően összefoglalta az újraélesztés gyakorlatban végrehajtandó lépéseit: Meggyőződünk a helyszín biztonságáról, majd odalépünk az illetőhöz, hangosan megszólítva, esetleg megrázogatjuk, határozottan megkérdezzük tőle, hogy mi történt. Ha egyértelmű életjelet ad a megszólított személy, biztosan nincs szükség újraélesztésre, viszont ha nem reagál a felszólításra sem, akkor segítséget hívunk a környezetünkből. Míg megérkezik a segítség, megnézzük a légzését, melyhez hátra kell hajtani a beteg fejét a szabad légutak biztosítása miatt. Fölé hajolva figyeljük a mellkas emelkedését, hogy az orron-szájon keresztül van-e levegőáramlás. Utóbbira tíz másodpercet kell szánni. Ha nem észlelünk légzést, megkezdődhet az újraélesztés. Közben megkérjük a segítőnket, hívja fel a mentőszolgálatot, kérjen segítséget a helyszínre. Harminc mellkaskompresszióra van szükség, mellyel pótoljuk a szív munkáját és részben a légzőtevékenységet is. Két befúvás következik a szájon vagy az orron keresztül, amit ismét harminc mellkas kompresszió kell hogy kövessen. Ezt a folyamatot addig ismételjük, míg megérkezik a mentőegység esetleg más riasztott egészségügyi dolgozó, orvos.

Délelőtt kilenc órától délután kettőig bárki bemehetett a Kapuvári Mentőállomásra, ahol elsajátíthatta az életmentéssel kapcsolatos alapismereteket.
Képzett oktatóval pár perc alatt el lehet sajátítani az újraélesztést. Amennyiben valaki megtanulja és begyakorolja, éles helyzetben is tudja alkalmazni – mondta Gregorits István. A mentőtiszt hozzátette: A beteg életkilátásait nagyban megnöveli, hogy a mentő kiérkezéséig megfelelő ellátásban részesül a beteg.
A vitnyédi Horváth Ferenc nyugdíjas éveit tölti, azt megelőzően nyomdában dolgozott, mint gépész-karbantartó.
– Nem voltam még ilyen oktatáson, nagyon régen tanultam elsősegélyt, s most azért jöttem el, hogy kicsit közelebbről is megismerkedjek ezzel a dologgal, és ha szükséges, tudjak valakin segíteni akár a családban, akár az utakon, vagy bárhol. Nem árt, ha az ember tudja, hogy kell hozzányúlni egy beteghez, mit kell csinálni, míg a mentő meg nem érkezik – mondta a tanfolyamon részt vevő nyugdíjas – Megtanultam, hogy a beteget hogy kell megközelíteni, és mi a teendő légzésének ellenőrzése után. Hogy kell a fejet beállítani, megnézni, hogy a nyelv ne legyen hátracsúszva, a gége nincs-e elzáródva. Utána a légzés elindításában lehet közreműködni, míg megérkezik a szakszerű segítség. Az elmondottak alapján és az szemléltető oktatás után bátrabban mennék oda egy sérülthöz, mert tudom, hogy mit kell tenni.

Beküldés dátuma: 2017. 11. 07.

További hírek

  • Járdák, utak felújítása Beleden

    Major Jenő szerint egy-egy felújítás kapcsán ritkábban esik szó arról, hogy a munkálatok ideje alatt is biztosítani kell az intézmények zavartalan működését, ami plusz feladatot jelent az önkormányzatnak.

  • Hagyományőrző programok a beledi óvodában

    Tavasztündérek, pillangók és hercegnők lepték el a beledi óvoda folyosóját a farsangi időszakban, ezenkívül kommandósok és különböző mesehősök népesítették be a csoportszobákat.

  • Rekord a X. Kapuvári Böllérmáj és Gasztronómiai Fesztiválon

    Tíz év kemény munkája kellett ahhoz, hogy országos szinten is jegyezzék a Kapuvári Böllérmáj és Gasztronómiai Fesztivált – értékelte Hámori György polgármester a rangos eseményt, melyen 92 csapat 175 étele és 116 süteménye versengett a 15 szakácsból és 6 cukrászból álló zsűri előtt.

  • Pályázati pénzből újult meg a beledi óvoda és bölcsőde

    Major Jenő a tavalyi közmeghallgatáson hosszan sorolta az elmúlt esztendőben végrehajtott önerős fejlesztéseket.

  • Hónap műtárgya a Rábaközi Muzeális Kiállítóhelyen

    A Rábaközi Muzeális Kiállítóhely idei első műtárgyát 2024. február első vasárnapjáig tekinthették meg az érdeklődők, február 5-étől pedig már indul is a következő bemutató.

DANUBIUS play