Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Az ünnepek a testi, szellemi feltöltődést szolgálják

A rendszerváltás előtti ünnepeket kötelező jellegük tette nehezebben elviselhetővé, de ettől függetlenül sokan jó emlékként őrzik az össznépi gyülekezőket. Május a tavaszi megújulás hónapja, ezért elsején az emberek majdhogynem örültek, hogy kimozdulhattak. Kovács Tiborné tizenévesen élte át az ünnepségeket, amelyekről csak orvosi engedéllyel volt szabad távol maradni. A majális az 1990-es évek után sem szűnt meg teljesen, melynek hangsúlya Beledben a pünkösdölésre tevődött át. A közművelődési referens közösségnevelő hatását emelte ki az ilyen összejöveteleknek. Az egymás közelében élő emberek sűrű elfoglaltságaik miatt a mindennapi taposómalomban nem tudnak társaikkal, ismerőseikkel beszélgetni, ezért szerinte ki kell használni a szabadtéri rendezvények nyújtotta lehetőségeket.
Beledben a rendszeresen visszatérő ünnepeiket megpróbálják változatos tartalommal megtölteni, hogy a résztvevők újabb információkkal gazdagodjanak.
Minden év januárjában tisztelegnek a Don-kanyarban elesett hősök emléke előtt. Beled háromnapos pünkösdi rendezvénysorozatával belépett a fesztiválozók körébe. A Rábaköz iránt érdeklődő turistáknak a fesztiválok sokszínűsége rendkívül vonzó lehet, ezért  nemcsak a helyiek szórakoznak, hanem az egyre távolabbi vidékekről érkezők. A belediek elszármazott rokonaikat hívják a neves alkalmakra, hogy akkor látogassák meg családtagjaikat.
Kovács Tiborné elmondta, hogy a programoknak megvan az állandó szegmense, de emellett mindig visznek bele új elemeket. A pünkösdi fesztiválon például évente elhangzik a megnyitóbeszéd, és vasárnap szinte biztos, hogy  szentmisét tartanak, de a könnyűzenei programok alkalmanként frissülnek. Az ünnepek gazdagságát az anyagi lehetőségek is behatárolják, ezért fordulhat elő, hogy egyik évben nagyobb szabású, míg máskor szerényebb színvonalú vendég előadókat hívnak meg. A rendező önkormányzat a pályázati forrásokon kívül számíthatnak a támogatókra, akik között fellelhetők magánszemélyek és vállalkozók is.

Kovács Tiborné úgy véli, hogy manapság az az egyik legnagyobb probléma, hogy sokan nem képesek lazítani. Az évtizedek alatt munkához szokott emberek szinte lelkiismeret furdalást éreznek, ha szórakozásra kerül a sor, pedig arra is szükségük lehet. A civil kezdeményezések mindig spontán fejlődnek, mert önként felmerül az igény a kötetlen kikapcsolódásra. A munkában is csak az tud száz százalékot teljesíteni, aki előtte regenerálódott.
A közművelődési referens várja a lakosság ötleteit a városi rendezvények színesítésére, hogy közös ünnepeiken a fellépők és a nézők egyaránt örüljenek.

Béres László azt fejtegette, hogy az emberek mikor jelennek meg szívesebben az istentiszteleti alkalmakon. Az evangélikus lelkész úgy tapasztalta, hogy a személyes kötődés nagyon sokat jelent, mert például ha a gyerekek valamilyen konkrét feladatot kapnak, akkor a programot sokkan magukénak érzik. A fiatalok verseikkel és énekeikkel járulnak hozzá a rendezvény emelkedett hangulatához. Az evangélikus gyülekezetet az erős összetartás jellemzi. Ugyanakkor a lelkész azt szeretné, ha az eddiginél is többen jelennének meg az ünnepi alkalmakon, jelezve a közös „családhoz” tartozást.
Beküldés dátuma: 2013. 07. 03.

Kapcsolódó hírek

  • Nyílt szűrési és Egészségmegőrző nap Csornán

    Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.

További hírek

  • Nyílt szűrési és Egészségmegőrző nap Csornán

    Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.

  • Bemutatkozott a beledi 1/a osztály

    Csóka Tibor Józsefné fiús anyukaként cseppet sem bánja, hogy többségben vannak az osztályában az erősebbik nem képviselői.

  • Az ausztriai Beleden jártak a belediek

    Szívélyes fogadtatásban volt része a beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület tagjainak a burgenlandi Bildein településen.

  • Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán

    Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.

  • Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni

    A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.

Hirdetés
DANUBIUS play