A Csornai Többcélú Kistérségi Társulás által működtetett bágyogszováti idősek otthonán 2008 óta nem hajtottak végre érdemi beruházást. A helyi önkormányzat jövő januártól visszaveszi az intézmény működtetését, ahova a környező településekről is várják az ellátottak jelentkezését.
– Roppantul örülünk neki, hogy ilyen széppé tettük a bágyogszováti hivatalt – utalt Horváth László a nemrég pályázatból felújított és ünnepélyes keretek közt átadott önkormányzati épületre. A polgármester a község további elképzeléseiről tájékoztatta a tévénézőket.
– Szeretnénk még további fejlesztéseket végrehajtani a községen, hisz ráfér az egész falura, a közintézményekre. Csak pályázati pénzből tudunk előrelépni – szögezte le az elöljáró. – Az orvosi rendelő épülete az egyik legfontosabb, amit szeretnénk a mai kor követelményeinek megfelelően megújítani: nyílászárókat kellene cserélni, továbbá megoldani a hőszigetelést. Pályázatot adtunk be a művelődési házra is.
Bágyogszováton önerőből próbálják rendben tartani az utakat, de ebből komolyabb beruházásra nem telik. Az önkormányzati utak nagyon rossz állapotban vannak, és a járdákat is szeretnék felújítani. Az útburkolatok teljes szélességében való lefedésre lenne szükség, mert a hirtelen lezúduló, 40-50 mm-nyi csapadékot az árkok sem tudják elvezetni. A Rába utcában jóval korábban keletkeztek a problémák, ahol nagyon csekély a vízelvezető árok befogadóképessége.
– Örülünk a kormány kezdeményezésének, a CSOK-os támogatásoknak. Konkrétan még nem jelezte senki, hogy szeretne letelepedni, vagy az itt élők közül hányan akarnak belevágni az építkezésre, de érdeklődők már vannak. Fiataljaink eddig önerőből oldották meg az építkezést. Bágyogszovát önkormányzata támogatja a faluba érkező, letelepedő fiatalokat a maga lehetőségeihez mérten, ezért mindent megteszünk, hogy ide csábítsuk őket, hiszen fellendítik a falu életét.
A bágyogszováti idősek gondozóháza részben meg tudná oldani a térségben élő, rászoruló nyugdíjasok elhelyezését is.
Bágyogszovát önkormányzata kemény döntésen van túl: a 19 férőhelyes, bentlakásos idősek otthonát eddig a Csornai Többcélú Kistérségi Társulás működtette, de odáig jutottak, hogy a bezáráson gondolkodnak. Bágyogszovát önkormányzata úgy döntött, hogy 2017. január 1-től visszaveszi az intézmény működtetését.
– Nem szeretnénk bezárni, mert nem akarunk kellemetlenséget okozni a bent lakó időseknek, illetve a dolgozóknak sem. Szent meggyőződésem, hogy nem az önkormányzatnak kellene ezt az otthont működtetni, hanem akár alapítványi szinten. Üresen áll mellette a plébánia épülete, tehát van bővítési lehetőség. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az intézmény ne zárja be kapuit, és hogy fel tudjuk újítani. 2008 óta a kistérségi társulás működteti, de felújításra nem tudott pénzt fordítani. Miután hozzánk kerül az intézmény működtetése is, azonnal pályázunk, mert legalább energetikailag szeretnénk felújítani az épületet. Az idősotthonban nagy a villamosenergia fogyasztás, ezért napelemek beiktatására is gondoltunk. A régióból is szeretnénk időseket csalogatni az otthonba, hiszen más településen is gondot okoz az elhelyezésük. Az otthon családias légkörben működik, a gondozónők szinte családtagként bánnak az idősekkel.
Évfordulós megemlékezések, közösségi rendezvények Kapuváron
Az utókorral meg kell ismertetni hazánk történelmét, mert jó, ha tisztában vannak a fiatalok a múlt eseményeivel.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.