Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Ballag már a vén diák...

Búcsút vettek a 12.osztályos tanulóktól a csornai Arany János Általános Iskola és Speciális Szakiskolában. Lechner Aranka igazgató ünnepi köszöntőjében arról beszélt, hogy van olyan diák, aki a sok dicséretre és a jó feleletekre, míg mások inkább a barátságokra vagy a közösségi életre gondolnak vissza szívesebben. - A végzős diákokat nézve eszünkbe jutnak azok a napok, amikor először jöttek be intézményünkbe - fogalmazott a szónok. Az iskola nem pótolhatja a családi nevelést, de a tanárok minden tanulónak megpróbálták megtalálni azt a legmegfelelőbb képzési formát, mellyel később munkát is találnak. A pedagógusok tudásuk legjavát adták az iskolában, és tisztességre, becsületre nevelték diákjaikat, de a siker már a végzős fiatalokon múlik. - Ne higyjetek az üres ígéreteknek, a könnyű pénzkereseti lehetőségeknek, mert hamar csapdába eshettek. Inkább a biztos kevésre törekedjetek, mint a bizonytalan sokra - szólt az intelem. Az intézmény vezetője azt kívánta a ballagóknak, hogy munkájukkal járuljanak hozzá városunk, országunk szebbé tételéhez, és tartozzanak a szűkebb környezet közösségéhez.

- Miért lesz könnyes a szemünk, miért a meghatódás? Nehéz belegondolni abba, hogy az a négy év, amit a Hunyadi falai között eltöltöttetek, hirtelen véget ér - mondta Kovács Istvánné igazgató a ballagó diákoknak. A megszólaló nagyon fontos dologról beszélt: mindenki tehetséges valamiben, legyen az művészeti adottság, rendkívüli műszaki képesség, vagy egy-egy tudományhoz való vonzódás. A hétköznapi életben való boldoguláshoz is kell az egyéni rátermettség, hisz nem mindegy, hogy a fiatalokból milyen szülők, háziasszonyok lesznek, hogyan gondozzák kertjüket és vezetik az autót. - A lényeg az, hogy mindenki megtalálja a maga területét, és megtanuljon érte küzdeni, hogy kibontakoztassa a benne rejlő tehetséget - erősítette meg gondolatait a tanulóktól búcsúzó igazgató. Az utoljára felhangzó csengőszó pedig azt hirdette, hogy utoljára vannak így együtt a diákok ebben a környezetben. A középiskolai éveket nem lehet kitörölni az emlékezetből, hisz valamilyen nyomot mindenkiben hagynak, a végzősökben és a tanárokban egyaránt. - Nem fogunk, nem is tudunk elfelejteni benneteket! - mondta kollégái nevében is Kovács Istvánné.

Három osztályt búcsúztattak a csornai Csukás-iskola ballagási rendezvényén, s az emelkedett hangulat nemcsak külsőségeiben volt jelen, hanem a résztvevők lelkében is. Dr. Kristóf János igazgató mint fogalmazott, az ünnep percei alkalmat adnak a számvetésre. - Ilyenkor felvillannak az elmúlt esztendők szép vagy éppen nehéz pillantai, életre szóló, kitörölhetetlen emlékei. De nemcsak visszatekintünk, hanem előre is - hangzott a megállapítás. A bizonyítani akarás, a napról napra való felkészülés és a helytállás továbbra is meghatározza a végzősök egyéni életét - emlékeztetett az igazgató, majd felhívta a diákok figyelmét arra, hogy az ismeret szeretet nélkül könnyen holt betűvé válhat. Mindenki tudása töredékes marad, de őszinte akarattal állandóan pótolhatóak. A megszólaló úgy reagált, hogy a jellembéli hiányosságok mély válsághoz vezethetnek, ezért a bölcsességre kell törekedni, melyet csak az évek múlása hozhat meg. - Nincs szebb ajándék egy családnak, mint látni felnőni gyermekét, látni azt, hogy eljutott valahová - fogalmazott az intézmény vezetője.

- A ballagási ünnepeknek sajátos tulajdonsága az, hogy öröm és bánat, mosoly és a szemek sarkában megbújó könnycsepp gyorsan váltja egymást - fogalmazott Kertész Károly igazgató. A csornai Kossuth-iskola negyvennyolc diákja érkezett el életének egyik fontos szakaszához, mert lezárultak a tanulóévek. Az intézmény vezetője abban bízik, hogy kollégáival és a diákokkal együtt megtalálták az arany középutat, valamint elérték a közösen kitűzött célt. - A tananyag átadása, az elme csiszolása az iskola egyik feladata. A másik ugyanilyen fontos tevékenység a személyiség formálása - hangsúlyozta a felszólaló, majd arra intette a végzősöket, hogy a konfliktusokat és a lelki válságokat nem lehet elkerülni később sem, de reméli, hogy a megoldásukhoz elegendő erővel rendelkeznek a fiatalok. Utóbbiakat arra kérte, hogy mondjanak köszönetet családtagjaknak a sok-sok törődésért, akik ezután is aggódva fogják figyelni életüket. Az iskola vezetője a szülőkhöz fordulva azt kívánta, hogy továbbra is sok örömük legyen gyermekeikben. Az állami ösztöndíjban részesült végzősökhöz szólva elmondta, hogy munkájukkal pótolják a hiányszakmákat térségünkben.

Beküldés dátuma: 2010. 06. 16.

Kapcsolódó hírek

  • Nyílt szűrési és Egészségmegőrző nap Csornán

    Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.

További hírek

  • Nyílt szűrési és Egészségmegőrző nap Csornán

    Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.

  • Bemutatkozott a beledi 1/a osztály

    Csóka Tibor Józsefné fiús anyukaként cseppet sem bánja, hogy többségben vannak az osztályában az erősebbik nem képviselői.

  • Az ausztriai Beleden jártak a belediek

    Szívélyes fogadtatásban volt része a beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület tagjainak a burgenlandi Bildein településen.

  • Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán

    Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.

  • Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni

    A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.

Hirdetés
DANUBIUS play