– Több éve nem hajtottak végre emberölési kísérletet Beledben és könyékén – mondta Buthi Gyula rendőr őrnagy. Tavaly év vége fele a rendőrök családi perpatvar kellős közepén találták magukat, mely annyira elfajult, hogy a testvérpár egyik tagját mellkason szúrták. Az egyenruhások azonnal értesítették a mentőket, de közben a családsegítő szolgálat ügyeletes munkatársa is a helyszínen termett, aki a véletlennek köszönhetően ápolónői végzettséggel rendelkezett, ezért elsősegélyben részesítette a sérültet. Az elkövetőt, és magát az ügyet a megyei rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának nyomozói vették át. Az elkövető ilyen súlyú bűncselekmény esetén előzetes letartóztatásba kerül az első fokú ítélet megszületéséig. Gyakorlatilag megkezdi a szabadságvesztés letöltését, mert ezt is beszámítják a kiszabott büntetésbe. Egy kilyukadt füstcső is majdnem végzetes tragédiát okozott, ugyancsak decemberben érkezett annak a fiatal hölgynek a bejelentése, aki füstszagra és erős fejfájásra panaszkodott, s mivel fennállt a szénmonoxid mérgezés gyanúja, az ügyeletesek azonnal a megadott címre siettek. A házban több hagyományos kályha is üzemelt, nem lehetett azonnal eldönteni, hogy melyik okozta a bajt, ezért a család tagjai átmenetileg gyórói ismerősükhöz költöztek. Himodon egy osztrák férfinak harci kutyával gyűlt meg a baja, mert az állat nem engedte be a tulajdonost a házába. Miután „józan belátásra bírták az ebet”, és a Celldömölkről érkező gyepmester befogta az állatot, megoldódott a helyzet. Gyórón kocsma előtt garázdálkodó egyéneket kellett szétválasztani, akik egyszerű szóváltás miatt estek egymásnak. Az ilyen jellegű atrocitás nem jellemző a könyékre – tette hozzá a rendőrőrs parancsnok. A karácsony utáni első napon az ismeretlen elkövetők betörtek a himodi vadász vendéglőbe, ahonnét szeszes italokat, dohánytermékeket és váltópénzt tulajdonítottak el. Még aznap kézre került a két férfi, akik közül az egyik kiskorú volt. Idén januárban egy családi rendezvényt követően verekedtek össze a vendégek, akik között oly mértékig elfajult a vita, hogy a mentőknek két sérültet kellett ellátniuk. Ebben az esetben szintén garázdaság címén indult rendőri eljárás.
Beküldés dátuma: 2013. 02. 06.
-
Trianoni megemlékezés Csornán
A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület, a Vitézi Rend és Csorna Város Önkormányzata megemlékezést tartott a Soproni úti Trianoni emlékműnél.
-
Trianoni megemlékezés Csornán
A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület, a Vitézi Rend és Csorna Város Önkormányzata megemlékezést tartott a Soproni úti Trianoni emlékműnél.
-
A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon
A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.
-
Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden
– Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.
-
20 éve alakult a kapuvári néptánciskola
Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.
-
Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon
Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.