Beledben elkészült az egész évre szóló programtervezet

Mindig az adott tanévre vonatkozik a beledi művelődési központ által összeállított órarend, de a korábban megszokott időpontokban tartják a szakköröket, hogy mindenki odaérjen és részt tudjon venni kedvenc szabadidős elfoglaltságán.

Az új esztendő elején is változatos programokra számíthatnak a belediek a településen. A művelődési központ munkatársai a kicsikre és a nagyokra is gondoltak, amikor összeállították a programkínálatot. Január 25-én 14 órától táncdélutánnal indul az idei kulturális évad. Farkas Nikolett szerint nagyon igaz a megállapítás, amely szerint a tánc örök és kortalan, hiszen ma is sokan űzik vagy nézik ezt a fajta mozgásformát. Amennyiben lesz rá érdeklődés, szívesen megismétlik vagy rendszeresítik az egyelőre egyszeri alkalomra tervezett táncbemutatót és táncoktatást – mondta a művelődésszervező. Profi táncosok adnak ízelítőt a klasszikus társastáncokból, így a tangó, a foxtrott, a szamba, a cha-cha-cha, a rumba, a keringő valamint a boogie és a rock is látható lesz a bemutatón. Aki kedvet érez ahhoz, hogy maga is kipróbálja, szakavatott mesterektől tanulhatja meg az alap lépéseket. Az ingyenes, két és fél, három órás programra nem szükséges regisztrálni, bárki részt vehet a táncos rendezvényen.
– Gondoltunk a kisgyermekes családokra is, úgyhogy január 29-én délelőtt 9 órakor kezdődik a Ringató foglalkozás Gerbert Judit vezetésével – ismertette a kicsik 3 éves koráig javasolt, hatvan perces játékos családi programot a művelődésszervező.
A regisztrációhoz kötött keresztrejtvényfejtő-versenyt január 31-ére hirdették meg. Az egyének kezdő, haladó és mester kategóriában vehetnek részt a „fejtörő” rendezvényen, melyre január 27-éig várják a felnőttek jelentkezését.
Az állandó, rendszeres programokat az idén is megtartják. Hétfő, kedd és csütörtök délután a néptáncosoktól hangos a művelődési központ épülete. Két tanár vezetésével zajlik hétfőn és pénteken zongora és szolfézs oktatás. A hét első napján várják a gitártanulókat, és hímzőkör tagjai is ezen a napon tartják foglalkozásukat. A beledi „ügyes kezek” horgolói csütörtökönként mutatják meg egymásnak alkotásaikat. Sokan érkeznek a szerda 17 órai jógára, és ugyanúgy közkedvelt a pénteki gyermek, illetve felnőtt torna.
A beledi művelődési központ hamarosan benyújtja a városvezetésnek egész éves programtervezetét, és abban bíznak, hogy minél több eseményt talál támogatásra méltónak az önkormányzat.

Beküldés dátuma: 2020. 01. 20.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.