Közel 46 millió forint pályázati pénzt nyert a Beledi Evangélikus Egyházközség, valamint a Beled Jövőjéért Egyesület. A támogatást eszközbeszerzésre és programok szervezésére fordíthatja a közösség. Az egyházi elöljárók szeretnék, ha Ihász Beatrix Beledben folytatná lelkészi hivatását.
A Beledi Evangélikus Egyházközség, valamint a Beled Jövőjéért Egyesület közösen nyújtott be pályázatot az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretén belül. A gyülekezet több mint 18 millió forintot fordíthat különböző közösségépítő programok megszervezésére és lebonyolítására.
Ihász Beatrix elmondta, hogy nagyon örülnek a lehetőségnek. Első körben nyári táboroztatásra, közös kirándulásokra gondoltak, de a Beled Jövőjéért Egyesülettel közösen olyan programokat is szeretnének megvalósítani, amelyeken nagyobb számban venne részt a fiatalság, vagy az idősebb korosztály.
Az EFOP pályázat két évre szól, tehát 2019 végéig használhatják fel a támogatást. A projekt kis értékű tárgyi eszközök beszerzését is magában foglalja, ezért a templomban és a gyülekezeti házban szeretnék megoldani a hangosítást. Utóbbi nagyon hasznos lenne például a gyermekprogramok lebonyolítására, mert a szülők és a nagyszülők jobban élveznék a kicsik szerepléseit. Szintén a gyülekezeti házban helyeznék el azt a vitrint, melyben a közösség múltját felelevenítő kiadványokat, képeket mutatnák be az érdeklődőknek.
– Nagyon remélem, hogy hasznos dolgokra költjük a pályázati pénzt. Nemcsak egyedül dolgozom a megvalósításon, mert a csapattagokkal együtt gondolkodunk azon, hogy hatékonyan használjuk fel a támogatást. A zenei programok talán azokat is megmozgatják, akik nem tartoznak egyik egyházhoz sem, de szeretettel fogadjuk őket az ingyenes rendezvényeken – mondta Ihász Beatrix. Az evangélikus lelkész a templom felújítására fordítható több mint 22 millió forint pályázati pénz felhasználásáról a következőket mondta: Kicsit nehézkesen indult a projekt, de jó úton halad az önerővel együtt 34 millió forintot kitevő fejlesztés. A lehető leghatékonyabban szeretnék elkölteni a felhasználható keretösszeget úgy, hogy ne haladják túl a maximális felső határt. A munkálatok kezdetét tavaszra tervezik, és szeretnék a nyár folyamán befejezni.
Az evangélikus egyházban hatévente tartanak általános tisztújítást, amikor újraválasztják a presbitereket és az egyéb tisztségviselőket. Amennyiben valaki nem vállalja tovább a feladatokat, helyettük új személyeket jelölnek ki vagy kérnek fel a teendők ellátásra. Január vége, február eleje a 2017-es esztendő lezárásának is az időszaka. Ihász Beatrix a napokban készítette el lelkészi beszámolóját, illetve az idei évre vonatkozó programokat is megtervezi, amibe bele tartozik a pályázati források felhasználásának ütemezése, a folyamatos hitoktatás rendjének előkészítése is. Beledben havonta egyszer tartanak családi istentiszteletet, melyen oly módon közvetítik az evangéliumot, hogy a kisebbeknek is könnyen befogadható legyen.
– Van egy új kezdeményezés, mely remélem, hogy sikerülni fog. Az első visszajelzések nagyon jók – mondta a lelkész, aki matricagyűjtési akciót hirdetett a hitoktatások résztvevő gyerekeknek. Az első félévben sokan kaptak ötös érdemjegyet, de mostantól annak jár, aki a templomban, vagy a gyülekezeti házban is meg fog jelenni. Az istentiszteleteken részt vevő fiatalok a faliújságon gyűjthetik a matricákat. Akinek mind a tíz meg lesz, biztos lehet az ötös érdemjegyben, a legtöbb matricával rendelkező gyermek pedig év végén ajándékban részesül.
A püspök helyettes lelkészi szolgálatra rendelte Beledbe Ihász Beatrixot, akinek március 17-én 10 órakor lesz az ünnepélyes beiktatása. A presbiterium úgy döntött, hogy nem pályáztatják meg tavasszal a parókusi lelkészi állást, és más jelöltet sem keresnek. Amennyiben a közgyűlés elfogadja, Ihász Beatrixot fogják megválasztani a beledi gyülekezet élére.
– Természetesen ehhez az én elfogadásom is kell, de nagy örömmel vállalom. Nagyon jól érzem itt magam, kedves, aranyos, törekvő emberekre találtam, akik a gyülekezet jövőjét építik. Egy lelkésznek nem is kell ennél több, mint hogy egy csapatban együtt munkálkodhasson az evangélium hirdetésében – mondta Ihász Beatrix.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.