Megvalósul a belediek elképzelése: teljes egészében felújíthatják a sportcsarnokot. Húszmilliót kértek, és tizenöt milliót kapnak. A pályázati támogatást áprilisban megkapja a város.
Örömteli bejelentéssel kezdődött a legutóbbi önkormányzati ülés Beledben: 15 millió forintot kap a város a sportcsarnok felújítására.
Tompáné Balogh Mária hozzátette: a támogatás révén be tudják fejezni a megkezdett beruházásokat. Két évvel ezelőtt 10 millió forintot fordítottak az épület korszerűsítésére: felújították a vizesblokkokat és az öltözőt, valamint részben végre tudták hajtani a villanyszerelési és gépészeti munkákat. A legújabb pályázati pénzt a küzdőtér és a bejárati rész rendbe tételére fogják költeni. A tervek közt szerepel a tornacsarnok és az aula födémszigetelése, komplett nyílászárócsere, így hőszigetelt nagy méretű kapura cserélik a mostani vasból készült szerkezetet, rajta személyi bejáróval. Régi probléma oldódik meg azzal, hogy elkülönítik egymástól az iskola és a tornacsarnok a fűtési rendszerét.
Beled polgármestere nagy becsben tartja a nekik ítélt 15 millió forintnyi támogatást, főleg annak a tudatában, hogy országosan 1102 önkormányzat pályázott (21,5 milliárd forintnyi összegre), melyek közül 87 nyertest hirdettek ki.
A beledi önkormányzat 11,5 millió forintot szán a civil szervezetek működésére. A támogatás fő pillére a képviselő-testületi tagok tiszteletdíjának a fele, melyet önként ajánlanak fel a cél érdekében. Az egyesületek minden évben számíthatnak arra az egymilliós keretre is, melynek felosztásáról szintén a helyhatóság dönt. A rendezvények lebonyolítására immár negyedik esztendeje további 1,5 millió forintot különít el a város, de erre az összegre már pályázniuk kell a civileknek.
© MOLNÁR TV. KFT.
Beküldés dátuma: 2014. 04. 07.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.