Major Jenő a tavalyi közmeghallgatáson elmondta, hogy a 2024-es évre tervezett beruházások többsége rendben van, ez azt jelenti, hogy egy része megvalósult, a másik részére pedig már megkötötték a szerződéseket, illetve a továbbiak még tervezés alatt vannak.
Beled kipipálhatja a 2024-re tervezett beruházásainak jelentős részét, a fennmaradóak pedig már tervezés alatt vannak, illetve hamarosan aláírják a szerződéseket – derült ki Major Jenő közmeghallgatáson elhangzott beszámolójából.
A város egyik legnagyobb intézménye a száz kisgyermeknek „otthont adó”, négy csoporttal működő óvoda, valamint a tizenkét fős bölcsőde. Az épületet több részletben újították fel és elérkeztek a munkálatok utolsó fejezetéhez. Több mint 5,5 millió forintból hozták rendbe az épület város felőli oldalán lévő folyosóját, mely esztétikailag sem illeszkedett az intézmény mai külleméhez, továbbá sorra került az elektromos hálózat felújítása is.
A másik nagy intézménye a városnak, a Beledi Egyesített Szociális Központ. Ennek fejlesztésére több mint 200 millió forintot nyertek. Major Jenő elmondta, hogy mivel lassan érkeznek be a hatósági engedélyek, az építkezés még nem kezdődött el, de a legújabb információk szerint hamarosan megindulhat a közbeszerzési eljárás. Innentől már felgyorsulnak az események, mert ha kiválasztották a kivitelezést végző céget, akár 2025 elején megkezdődhet az épület tetőzetét is magában foglaló teljes körű külső-belső felújítása.
A művelődési ház több éve tartó felújítása fejeződött be a 2024-es évben. Minderre 27,2 millió forintot fordított az önkormányzat. A felső szinten 6,6 millió forintba kerültek a villanyszerelési munkák; az egyéb falazási és asztalosipari tevékenységre, a nyílászárók cseréjére pedig 7,8 milliót kellett fordítani. A közlekedő-helyiségek és a lépcső burkolatcseréje 4,6 millió, a festés 3,5 millió forintba került. Egy új helyiség kialakítása is megtörtént gipszkarton falazattal, melyért 634 ezer forintot fizettek.
A művelődési ház déli oldalánál lévő székelykapu már több éve elkészült, legutóbb pedig az épület másik oldalán készült kapu és kerítés 3,77 millió forintból.
Mára a művelődési ház minden egyes szeglete megújult, vagyis az épület korszerűsítését befejezettnek lehet tekinteni. Egyébként aktív élet folyik a művelődési házban és az intézményt nap mint nap használja mind a fiatalabb, és mind az idősebb korosztály.

Major Jenő beszámolójában elmondta, hogy évek óta problémát jelent a beledi tornacsarnok fűtése. Arra emlékeztetett, hogy legutóbb a 2013/2014-es esztendőben történt olyan belső rekonstrukció az épületen, mely a fűtésrendszert is érintette. Ennek során felszámolták a bordásfalak mentén elhelyezett radiátorokat és mindössze három, több méter magasan elhelyezett fűtőtest (Karolifer) szolgáltatta a meleget, mely nem bizonyult elegendőnek. A polgármester először a tető- és épületszigetelésre gondolt, mint hathatós megoldásra, de év elején még kért egy energetikai felmérést is. A szakember elsősorban a nyílászárókat kifogásolta, ezért a képviselő-testülettel úgy döntöttek, hogy először ezzel foglalkoznak. Már alá is írtak egy olyan 23,3 millió forint értékű szerződést, mely magában foglalja a csarnok területén lévő összes nyílászáró cseréjét.
Az önkormányzat szeretné megoldani az oldalfalak hőszigetelését, melyre megközelítőleg 42 millió forintot fognak fordítani. Tíz évvel ezelőtt ugyan felújították az épület tetőzetét, de szeretnék megtoldani a tetőszigetelést is egy további 10-15 cm-es réteggel.
A városvezető elmondta, hogy a fűtés hatékonyságának növelése érdekében átnézték az említett radiátor fűtőtesteket. Kitisztították a berendezéseket, kiegészítve a rendszert az automatizált működéssel, illetve három plusz ventilátorral, amelyek a magasban lévő meleg levegőt hivatottak lefele szorítani. – Így már észrevehetően javult a helyzet a korábbi helyzethez képest – állapította meg Major Jenő, aki szerint hatékonyak voltak a beavatkozások, melyek 2,5 millió forintba kerültek.
Major Jenő beszélt még a tornacsarnok aljzatának burkolatáról. Ennek minősége mint felület, még megfelelő, viszont a negyven éve készült burkolat kemény és rossz hatással van a gyermekek, sportolók ízületeire. A későbbiekben ezzel is kell majd az önkormányzatnak foglalkoznia – fejezte be a városvezető.
Beküldés dátuma: 2025. 01. 21.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.