Tompáné Balogh Mária szerint négy év alatt nem lehet csodát tenni, s ő egyébként sem egyetlen választási ciklusban méri a város fejlődését, hiszen 2002 óta vezeti a települést, melynek akkor közel 80 millió forint mínuszban volt a költségvetése. Ha számszerűsíteni akarjuk, akkor 2010-ben öt pontba sűrítették a tennivalókat, melyekben a stabilitásra helyezték a hangsúlyt: a működtetés mellett lassú, de határozott előrelépést szerettek

volna biztosítani. Beled 2009 nyarán kapta meg a városi rangot, amiért eleinte sok támadás érte a döntéshozókat, de szerencsére a negatív felhangok lassan elcsitultak.
Tompáné Balogh Mária úgy gondolja, hogy a magasabb közigazgatási besorolás legnagyobb előnyét a pályázatok kapcsán érzik meg, hiszen ennek révén azokon a projekteken is részt vehetnek, amelyeken – mint ötezer fő alatti település – egyébként nem indulhatnának. Beled adottságaihoz képest mindig is centrális szerepre törekedett, hisz ez a lakosság teljesebb körű kiszolgálását eredményezi. A járások új rendszerében a város alközpontként fog funkcionálni, és úgy tűnik, sikerül visszaszereznie az 1960-as években még meglévő, de a rendszerváltáskor elvesztett jogosítványait.
– A mostani ciklus feléhez érve meg tudtuk vásárolni azt az iparterületet, amely a gazdasági fejlődés alapja lehet – tette hozzá a nyilatkozó. A tavalyelőtti plusz 70 millió forint a két év fejlesztéseire elfogyott, de sikerült a város működőképességét megőrizni, sőt egy nagyberuházás is létrejött, ami az óvoda teljes energetikai felújítását jelentette. Ezenkívül megvásárlásra került egy ipari területnek alkalmas közel 9 hektáros rész, amely lehetőséget ad arra, hogy Beleden a gazdasági fejlődés elinduljon.
Az utak, járdák karbantartásával Beled első embere maradéktalanul nem elégedett, hiszen sokkal többet szeretne volna ilyen célokra fordítani, de sajnos az utóbbi négy-öt évben hiányoztak az ilyen jellegű pályázati kiírások. A helyhatóság abból viszont nem enged, hogy ha van támogatás, ha nincs, minden évben legalább egy utcát megjavítanak. A városvezető az intézményekkel kapcsolatban elmondta: az óvoda külsejét rendbe hozták, a belső korszerűsítésre pedig pályázatot adtak be, melynek még nincs meg az eredménye. A nyilatkozó bizakodó, mert talán a jövő évtől az állam működtetésébe kerülő iskolák fejlesztésére is lesznek pályázatok. Beled a kormányhivatal révén szeretné azt elérni, hogy a gyerekek végre egy épületben tanulhassanak. Az önkormányzatnak jó a kapcsolata a civil szervezetekkel, melyeket az anyagiakon túl a pályázatok elkészítésében és megvalósításában is segítik. Az egyesületek „cserében” rendezvényeikkel teszik színesebbé a helyiek életét.
A város jövőre vonatkozó legfontosabb feladata, hogy mielőbb „lakókat” találjon az iparterületre, ahol a vállalkozások révén megélénkülhet a rábaközi kistelepülés gazdasága.
Beküldés dátuma: 2012. 11. 14.
-
Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről
Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:
A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.
-
Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről
Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:
A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.
-
Bölcsődék Napja Csornán
Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.
-
16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.
-
A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása
Kedves Idősek és Hozzátartozók!
Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak!
Szolgáltatásaink:
- igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában
Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.
-
Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában
2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.