Nagy István agrárminiszter az ágazatot érintő aktuális változásokról tájékoztatta nemrég a rábaközi gazdákat. A kapuvári találkozóra Hámori György polgármester kezdeményezésére került sor.
– Az öntözési társulások létrehozásával és megvalósításával kapcsolatos aktuális problémákról kérdeztem a minisztert. A mostani pályázatok lebonyolításával, a szárító beruházással kapcsolatban voltak még kérdéseim – mondta Kesik Péter.
A beledi gazda abszolút pozitívnak értékelte a miniszterrel történt találkozót, mert többi gazdatársával együtt sok hasznos információval gazdagodott, ami nagyban segíti jövőbeni munkájukat.
A család 200 hektáron gazdálkodik: szántóföldi növénytermesztéssel foglalkoznak, ezenkívül vetőmag előállítás tartozik a fő profiljukba. A gazda négy személyt főállásban foglalkoztat, időszakonként pedig alkalmi munkaerőt is igénybe vesznek.
- A júniusi nagy meleg miatt jelentkezett terméskiesés a gabonaféléknél, főleg, ahol az öntözést nem tudtuk megvalósítani. A terület nagyságából eredendően nem egyszerű megoldani az öntözést. A gabonában jelentős mennyiségi-minőségi károk keletkeztek – hangzott a nyilatkozatban.
Ahol öntözték a kapásnövényeket, ott sokkal jobb eredményre számíthattak. Gabonából 7-8 tonnás termésátlagot értek el, kisebb területeken néhol még ennél is jobb lett a hozam. Az őszi árpa és a búzaféle hozta a tőle elvárható átlagot, de a repcéből idén jelentős terméskiesést tapasztaltak. Utóbbi növény nehezebben tűrte a nagy meleget, így ebből 3,5-3,7 tonnás üzemi átlaggal zárták a szezont.
Kesik Mirella megszerezte a traktorvezetői engedélyt is, így amikor csak teheti, kiveszi a részét a mezőgazdasági munkából. Szünidőben nemcsak megfigyelte az aratást, de részt is vett a terménybehordásban. Nem idegen tőle talajmegművelés, a hengerezés és a lazítózás sem. A lány inkább a kisebb traktorokat kedveli, de ha úgy alakul, a nagy járművektől sem ijed meg. A kombájnt egyelőre kíváncsiságból próbálta ki.
Az édesapa természetesnek veszi, hogy lánya is besegít a mezőgazdasági munkába, mert jó, ha minél többen értenek hozzá, hiszen bármi közbejöhet, váratlan betegség, szabadság, és ilyenkor máris kevesen vannak. A munkaerő biztosítása örökös probléma a vállalkozóknak. - Aranyat ér, ha lehet számítani valakire a családból, még ha nem is rendszeresen, de rövid időre fel tud ülni egy gépre, ami meggyorsítja a munkafolyamatokat – mondta Kesik Péter.
Riportunk készítésekor a gazda a repce magágy előkészítésével volt elfoglalva, és már megkezdődött a vetés is.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.