Hirdetés

Beledi sporteredmények

A beledi focistákat nem érte teljesen váratlanul a megyei II.osztályban való harmadik helyezés, sőt, jelenlegi edzőjük már az induláskor az első három hely valamelyikét jelölte meg célul. Ha a fiúk jobb helyezést érnek el, annak természetesen örülnek, de nem akarnak mindenáron bajnokok lenni – jegyezte meg Jakab Zoltán. A BSE elnöke sajnálkozott amiatt, hogy az utánpótlás játékosai a tavalyi harmadikról idén leszorultak a kilencedik helyre. Beleden egyébként nincs akadálya annak, hogy bármely korosztályhoz tartozó, a labdarúgást kedvelő helyi lakos hódoljon a futballnak. Ki-ki bekerülhet az öregfiúk, a felnőttek, az U21-esek vagy a  serdülők közé. – A szigorú MLSZ-előírások bennünket is kényszerítenek arra, hogy minél képzettebb edzőket alkalmazzunk. Az anyagiak ahhoz elegendők, hogy helyben nevelkedett fiatalok versenyeztetését biztosítani tudjuk. A játékosoknak pénzt nem adunk, de biztosítjuk a feltételeket – vázolta a beledi lehetőségeket Jakab Zoltán. A száz éves jubileumára készülő klub tribüntervet készíttetett, és hamarosan visszakerülnek a kapuk a felújított edzőpályára. Amennyiben pályázati forráshoz jutnak, jövő nyáron akár egy nevesebb csapat vendégjátékával ünnepelheti az évfordulót.
A város kézilabdásai a megyei I.osztály középmezőnyében zárták a szezont. A folyamatos fiatalítás és eligazolások miatt két-három éve hanyatlik a  csapat – mesélte Budai Jánosné. Az időközben felfedezett tehetséges játékosokra felfigyelt az ETO  ificsapata is, de a szakosztályvezető abban bízik, hogy őszre visszacsábítják őket. A rosszabb eredményeket az edzőváltással  próbálják orvosolni, valamint a lányok szorgalmának is köszönhetően a pár évvel ezelőttihez képest felkapaszkodtak a középmezőnybe. A tavaszi idény után a lányok megfogadták, hogy a szeptember közepén induló bajnokságra nagy lendülettel készülnek. Budai Jánosné reméli, hogy megszerzik az ötödik-hatodik helyezést.
Beküldés dátuma: 2011. 08. 03.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.