Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!
Hirdetés

Bemutatkoztak a Kapuvár Térségi Általános Iskola leendő elsős tanítói

A Kapuvár Térségi Általános Iskola leendő elsős tanítói bizalomra épülő szeretetteljes légkört szeretnének kialakítani a kisiskolásoknak úgy, hogy ezzel párhuzamosan élnének a technikai vívmányok adta lehetőségekkel. A Rábaközi Televízió előtt bemutatkozó pedagógusok megtiszteltetésnek és óriási felelősségnek érzik, hogy ők ismertethetik meg a gyerekekkel az iskolai élet szépségeit.

Dukainé Ruska Mónika huszonegy éve kezdte meg pedagógus pályafutását. Ez alatt az idő alatt kipróbálhatta magát napközis nevelőként, majd 3-4. osztályosokat tanított, de az 1-2. évfolyamos gyermekekkel is foglalkozott.
– A tanévet általában gólyatáborral szoktuk indítani, ami fontos a kisgyermekek számára, mivel itt ismerkedhetnek meg egymással és velünk, tanító nénikkel, valamint az iskola épületével. Ez egyfajta biztonságérzetet is nyújt majd nekik, amikor szeptember 1-jén elsősként átlépik az iskola bejáratát – fogalmazott a pedagógus, aki a tanórák szervezésénél fontosnak tartja, hogy olyan gyermekközpontú, családias légkört teremtsen a gyermekeknek, amelyben élmény lesz számukra a tanulás, hiszen kis óvodásként érkeznek ide és hosszú folyamat, mire iskolásokká érnek.
– Kinek nehezebb, kinek könnyebb feladatokkal kell megküzdeniük, míg megtanulnak mindent, és bejárják a számok-betűk birodalmát. A szeretet, a türelem nagyon fontos számukra, hiszen ezzel is a tanulmányaikat támogatjuk – hangsúlyozta Dukainé Ruska Mónika.
A leendő elsős tanító néni fontosnak tartja a differenciálást, amely lehetővé teszi, hogy minden kisgyermek a saját képességeinek mérten tudjon fejlődni. Korrepetálásokon a hiánypótlásokkal, a fejlesztő-gyakorló feladatokkal segítené a nehezebben haladó tanulókat.
– Beleden nőttem fel, de a főiskolai gyakorlatomat a Pátzay Pál Általános Iskolában végeztem. Az akkori igazgató, néhai Pölöskey Sándor a szakmai gyakorlatot követően kért meg arra, hogy oktató-nevelő munkámat ebben az intézményben kezdjem meg 1987 szeptemberében – kezdte bemutatkozását Mészáros Györgyi, aki az eltelt harmincöt évben – az első két év kivételével – alsó tagozatos diákokat tanított hol kisfelmenő, hol nagyfelmenő rendszerben, az aktuális pedagógiai programtól függően.
– Pedagógiai hitvallásom: Lehet, hogy arra nem emlékeznek, mit mondtál nekik, de azt sosem fogják elfelejteni, hogyan érezték magukat a szavaidtól. Vallom, hogy tanítványaim személyiségét a változatos oktatási módszereknél is hatékonyabban, viselkedésemmel, megnyilvánulásaimmal és személyiségemmel fejlesztem. Diákjaimról alkotott értékeléseim pozitív tartalmúak és kapcsolatunk a kölcsönös bizalomra épül – fogalmazott a pedagógus. Célja, hogy folyamatosan fejlődjön a rábízott gyermekek önbizalma, kommunikációs és konfliktuskezelő képessége, akarata, céltudatossága, érzelmi-értelmi egyensúlya. Mindent megtesz annak érdekében, hogy békés és kellemes tanulási környezetet biztosítson diákjainak.
A családi és baráti kapcsolatok megőrzését és újak kialakítását szorgalmazná a csoporton belül is. Önmaguk és társaik elfogadására biztatja és neveli tanítványait.
Heiter Károly tizenkét éve tanít a Pátzay Pál Általános Iskolában. Magyar nyelvtan, irodalom, matematika, rajz, technika, etika és testnevelés órát tart a gyerekeknek. Felsőben a 6. évfolyamon irodalmat tanít és az iskola diákönkormányzatának vezetői feladatait is ellátja immáron öt éve.
Elmondta, hogy tíz éve szinte folyamatosan elsős és második osztályban tanít osztályfőnökként és napközisként, ezért úgy gondolja, elég rutint és tapasztalatot szerzett ennek a korosztálynak az oktatásában-nevelésében. – Mondhatom úgy is, hogy az ő nyelvükön értek a legjobban – fűzte hozzá.
– A család mellett az iskola a második legfontosabb otthona a gyermekeknek, hiszen relatíve itt töltik el a legtöbb időt és minden szülő olyan intézménybe szeretné íratni gyermekét, ahol családias a hangulat, ahol felelősségteljes munka van, ahol a gyermek megfelelő értékeket és biztos tudást kap. Úgy gondolom, a Kapuvár Térségi Általános Iskola, azon belül pedig a Pátzay iskola erre méltó hely..
Minden gyermek egyedi: valamiben tehetségesek, valamennyien értékesek, és nekem az a feladatom, hogy ezt az értéket megtaláljam és kiaknázzam, és a gyerek tudása szerint segítsem ezen az úton.
Heiter Károly szeretné, hogy a gyermekek ne kötelező dolognak éljék meg a tanulást, hanem élményekkel távozzanak a nap végén. Véleménye szerint nagy jelentősége van a humornak, mert a vidám gyermek könnyebben levetkzői korai félelmeit.

Beküldés dátuma: 2022. 04. 19.

További hírek