– Mindent megteszünk, hogy a ránk bízott diákok ügyes, okos, intelligens fiatalokká váljanak – szólt a szülőkhöz az intézmény vezetője. Jelezte, hogy számít az

édesanyák és az édesapák áldozatos munkájára, segítő együttműködésére. Az összetartozást jelképező iskolai kitűzőt a nyolcadikasok adták át az újonnan csatlakozott diákoknak. A nagyobbaktól azt várják el tanáraik, hogy jó példát mutassanak az alsóbb évfolyamba járó társaiknak. Az általános iskolai tanulmányait megkezdő elsősökön kívül a rábapordányi tagintézményből fogadták az ötödikeseket.
A helyi önkormányzat nevében
Horváth László köszöntötte a jelenlévőket. – Az ősz folyamán elkezdjük azt a nagyszabású újjáépítési tervet, amelynek eredményeképpen új nyílászárókat, hőszigetelést és vakolatot kap iskolánk, hogy gyermekeink uniós színvonalú körülmények között tanuljanak – jelentette be az elöljáró, aki a felújítási munkák miatt kérte az érintettek türelmét, mert több rugalmasságra lesz szükség az elkövetkezendő időszakban. A József Attila Általános Iskola tanévnyitóján megjelent Kenesei Ferenc Bodonhely, valamint Zsédely Zsigmond Kisbabot polgármestere is.
A tanévkezdés a legnagyobb izgalmat az elsősökből váltotta ki, ezért bekísértük őket kameránkkal az osztályterembe. A fővárosban született
Szeredi Nárcisz hét éve él Győrben, s onnan fog nap mint nap bejárni a településre. A tanító és gyógypedagógus szakon végzett fiatal pedagógus nem teljesen kezdő, mert mielőtt Bágyogszovátra került, Pannonhalmán harmadikasokkal, a következő évben pedig speciális szakiskolai diákokkal foglalkozott. A tizenegy fős csoport osztályfőnöke reméli, hogy ennél csak még többen lesznek. Jelenleg úgy alakult az összetétel, hogy a mindössze két kislány mellett többségben vannak a fiúk. Az óvodából való átszoktatás nem olyan egyszerű feladat, ezért az első hetekben az ismerkedésen lesz a hangsúly – reagált Nárcisz. Szeretné, ha év végéig már minden kisgyermek önállóan olvasna, továbbá a csoportfoglalkozásokon megtanulnák a másikra való odafigyelést.
Beküldés dátuma: 2011. 09. 21.
-
Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon
A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.
-
Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon
A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.
-
Bemutatkozott a csornai Hunyadi mb. igazgatója
Kis város, ahol ráadásul mindig fúj a szél – osztotta meg Pál Melinda Csornára költözése utáni első tapasztalatait a Rábaközi Televízióval.
-
Megszépültek a parkolók és a szervizút a Soproni úton
A csornai önkormányzat folytatja a meglévő, de rossz állapotú parkolók felújítását és lehetőség szerint újakat is terveznek.
-
A reformáció emléknapja - Ihász Beatrix beszélt az évfordulóról
– Jézus Krisztus által olyan Istent ismert meg Luther Márton, aki megváltót küldött az ember számára, hogy ne kelljen a bűnei miatt aggódnia.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés az 1/a-ban
Kedves, aranyos gyerekek járnak a kapuvári Széchenyi 1/a osztályába, ahol vidám pezsgéssel telnek a „dolgos” hétköznapok.