Érdemes körülnézni az épületben, ahol európai színvonalú, korszerű rendelőket találnak a látogatók – mondta Major Jenő a beledi egészségközpont televíziós bejárásnak alkalmával. A legtöbb ember nem szívesen fordul orvosához, de a polgármester reméli, hogy a lakosság teljes megelégedésére és hosszú időn keresztül fogja szolgálni a betegeket a nemrég átadott objektum.
Tizenöt évnyi késéssel ugyan, de mindenki örömére elkészült a beledi egészségközpont. Az épület felújítására vonatkozó első tervek 2005 körül láttak napvilágot. A beruházás a Magyar Falu program 80 millió forintos pályázati támogatásából valósult meg, melyhez az önkormányzat 10 millió forinttal járult hozzá, további 10 millió forintot pedig csak a berendezésre fordítottak. Az intézmény nagyobb része a gyermekek ellátását szolgálja, ezért még nagyobb figyelmet fordítottak a felújításra. További 2,4 millió forintot fordítottak az orvostechnikai eszközök beszerzésére, melyre szintén a Magyar Falu Program támogatásából került sor.
A munka 2020 májusában kezdődött és november elején be is fejeződött, az időbeli, két hónapos csúszást pedig a helyiségek berendezése okozta. A gyermekorvosi és a védőnői szolgáltatás 2021. január végén költözhetett vissza korábbi ideiglenes helyéről, őket pedig a fogorvos követte.
A városvezető szerint a gyakran használt 21. századi színvonal kifejezés valamennyire közhelyszerűnek tűnhet, de ebben az esetben tökéletesen kifejezi a körülményeket.
A pozitív értékelést a kivitelezés minőségére, az alkalmazott technikai megoldásokra, a belső terek kialakítását és berendezésére értette. Az épület szigetelésére, a nyílászárók cseréjére szigorú szabványok vonatkoznak, a falakon belül pedig az előírásoknak megfelelően hozták létre a helyiségeket és határozták meg azok méreteit. Az egészségközpont régi alaprajzát jelentős mértékben átszabták a mai egészségügyi előírások figyelembevételével. Major Jenő példaként említette a két körzethez tartozó védőnői ellátást, mely két különálló helyiséget kapott.
Kiemelkedően rugalmas és praktikus a Magyar Falu Program pályáztatási rendszere:
A pályázati téren sokat tapasztalt Major Jenő megjegyezte: Számára szinte üdítő az, ahogy a Magyar Falu Program tendereztetési rendszere működik, mert még a pályázatok megírása is egyszerűbb. A nyertes pályázók az elbírálást követően rövid időn belül megkapják az elnyert teljes összeget. Amennyiben a gördülékenységet vizsgáljuk, az eddig megismert pályáztatási rendszereket figyelembe véve sincs versenytársa a Magyar Falu Programnak. Kiemelkedően rugalmas és praktikus – hangzott Beled vezetőjének értékelése.

Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.