és azon belül szabadon alkothatnak. – Nem nagyon kötöm meg őket, mert azt szeretem, ha saját gondolataikat próbálják megfogalmazni – tette hozzá Czanik Ferenc, aki szabadidejében örömmel fest, és főleg az akvarellt kedveli. Utóbbi technikával szabadabban ki tudja fejezni belső gondolatait és érzéseit. Az “alkotói én”a személyes hangulati és tapasztalati ábrázolás közepette mutatkozik meg, tehát közel áll a lírához.
Legközelebb a májusban nyíló fertődi tárlaton állítja ki műveit. Mi foglalkoztatja manapság alkotói fantáziáját? A népművészet és a tánc, így néhány képe ennek apropójából született. A Hanság és környéke szintén inspiráló számára. – Nagyon fontos, hogy a képeimen keresztül próbáljak elmondani valamit másoknak, és hogy ez megérinti-e őket, már egy újabb történet – fogalmazott a festőművész. Munkácsyt a magyar képzőművészet nagy egyéniségének tartja, aki a művészetekben sokáig nem kapta meg a méltó helyét. A nagy elődöt főleg az emberi sors foglalkoztatta, s éppen ebből adódik máig ható üzenete: az adott társadalmi kor milyen viselkedési formát vált ki az egyénekből.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.