Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.
„BERG50" címmel jubileumi emlékhetet rendeztek a Soproni SZC Berg Gusztáv Szakképző Iskolában. Hámori György ünnepi köszöntőjében arról beszélt, hogy milyen jó érzéssel töltötte el, amikor belépett az iskolaépületbe, mert felidézte benne a régi emlékeket. A Széchenyi egykori iskolaigazgatójaként sok ismerős arcot látott, a Berg iskola életében annak idején fontos szerepet betöltő, de azóta nyugdíjba vonult tanárokat, igazgatókat. Az ünnepség helyszíne a gimnáziumi éveit elevenítette fel, hiszen akkoriban a város egyetlen tornaterme lévén ide jártak a középiskolások testnevelés órára.
Kapuvár polgármestere a múltidézés után áttért a napi aktualitásokra. Szerinte azért van szükség az olyan ünnepekre, megemlékezésekre, mint ez a mostani is, mert érdemes belegondolni abba, hogy mit hagytak ránk eleink.
– Az iskola önmagában csak egy tárgy, mely akkor válik oktatási központtá, amikor azt a pedagógusok és az itt tanuló diákok élhetővé teszik – fogalmazott Hámori György, majd arra kérte a jelenlévőket, hogy ne csak egyszerűen iskolát, hanem közösséget ünnepeljenek. Ez a közösség évtizedek óta példamutatóan, minden tudásukat, erejüket latba vetve ellátja a mai szemmel is nehéz feladatát.
Hámori György az évfordulók és a szakképzésben végzett kiváló munka elismeréseként – az önkormányzat nevében – „Kapuvár Városáért” Emlékérmet adott át a Soproni Szakképzési Centrum Berg Gusztáv Szakképző Iskolája nevelőtestületének.
– Az ünnep mindig megszakítja, megtöri a hétköznapok rendjét. Ráirányítja a figyelmünket arra, hogy kik vagyunk, mik a legfontosabb értékeink, továbbá ezek érdekében mit és hogyan csináltunk és csinálunk – mondta Nagyné Szabó Nikoletta. – Fél évszázad alatt az iskola sokat változott és mindenkor, minden nemzedék hozzátett valamit ahhoz a képhez, amely ma mindannyiunk számára a Berget jelenti. Tették ezt úgy, hogy megfeleltek a két legalapvetőbb követelménynek: a kihívásoknak és az elvárások diktálta kötelességeknek – folytatta az iskola igazgatója, majd hozzátette: Ma is ugyanaz a cél: minden megvalósuló tervet előre nem látható akadályokon keresztül kell megvalósítani.
– Lelkiismeretes, a diákok érdekeit leginkább szem előtt tartó nevelő-oktató munkával sarkalljuk tanítványainkat a jobb jövő, a becsületes munka, a pozitív jövőkép kialakítására – jegyezte meg Nagyné Szabó Nikoletta, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki a múltban részt vállalt és mai is részt vállal az emberpróbáló munkában.
Az ünnepségen részt vett Kuntár Csaba, a Soproni Szakképzési Centrum főigazgatója, aki gratulált a kiváló munkához és díszoklevelet adott át a kapuvári intézménynek. Králik Tibor elismerte, hogy mindig vannak könnyebb és nehezebb időszakok az intézmények életében, ami ma sincs másképpen, de úgy látja, a Berg iskolának van jövője. A Soproni Szakképzési Centrum kancellárja bejelentette, hogy a fenntartó ötmillió forint szabad felhasználású rendkívüli támogatásban részesíti a jubileumát ünneplő kapuvári intézményt.
A Berg család részéről Gabriele von Hanstein, valamint az iskola igazgatója, Nagyné Szabó Nikoletta leleplezte az intézmény névadója, báró Berg Gusztáv mellszobrát a jubileumi ünnepség alkalmával. Ezt követően Pavlóczki Béla igazgatóhelyettes az egykori kapuvári lokálpatrióta, báró Berg Gusztáv életútját mutatta be vetített képes előadásában.
Változatlanul négy szakma a legnépszerűbb a kapuvári Berg Gusztáv Szakképző Iskolában
A SSZC Berg Gusztáv Szakképző Iskola a korábbi évek hagyományaihoz híven a már megismert és közkedvelt szakmákat indítja a 2026/2027-es tanévben is.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.