Az önkormányzat nagy megelégedésére látta el igazgatói feladatait Kertész Károly egészen a nyugdíjba vonulásáig. A képviselők egyhangú szavazással fogadták el a helyére jelentkező, matematika-fizika szakos Göncz Tibor pályázatát, aki egyedül próbálkozott a felelősségteljes feladat ellátására. Az öt évre megbízott új vezető korábban is a Kossuth Lajos Szakiskolában dolgozott.
Háncs Károly megjegyezte: a helyhatóság másodszor futott neki a belterületi utak felújítására kijelölt témának, de most végre döntés született. Hosszú évek óta ez volt az egyetlen olyan határozat, amelynek meghozatalát korlátozták a pályázatok, illetve azok hiánya. Mivel az idén nem jelent meg erre vonatkozó kiírás, az önkormányzat teljes egészében önerőből oldja meg a problémát. Csorna majdnem 30 millió forintot költ az utak és a járdák rendbetételére. Aszfaltos felújításra kerül sor a Bercsényi és a Munkácsy utcában, valamint megoldják a szakszerű vízelvezetést is. Munkálatok várhatók az Erkel u.végén, valamint a Kőrösi és a Kakukk utca közé eső szakaszán, mart aszfalttal fogják feljavítani a Toldi és a Sziget utca végét. Hozzálátnak a Rét utcától a Botond utcáig terjedő földút felújításának, valamint a Shell-kút és a Penny bevásárlóközpont közötti, kamionok által lestrapált szervizútnak. Örülhetnek a Bartók Béla úton élő csornaiak, mert régóta függőben lévő problémájuk oldódik meg: a mentőállomás melletti lakóházaktól a Csukás-iskolánál lévő villanyrendőrig megépítik a járdát. Ugyanígy sorra kerül az Arany János és Eötvös utcai sarokrész, valamint az Árpád utcai kínai bolttól egészen a kereszteződésig. Azon ingatlanok előtt nem fognak aszfaltozni, ahol a tulajdonosok eddig is szépen rendben tartották a járdát. A lakók régóta kérték az önkormányzattól a Park u. 1-es és 3-as számú házak közötti parkoló kialakítását, ezért idén erre is sor kerül.
– Régóta vártuk, s most végre megjelent egy olyan pályázat, amely számunkra is kedvező. Mindent elkövetünk azért, hogy ez sikeres legyen – mondta a képviselő a Csukás-kollégium épületének felújítását célzó pályázatról. Mi várható a projekttől: a homlokzat utólagos hőszigetelése, a nyílászárók cseréje, a tetőzet felújítása, korszerű villámhárító-rendszer kiépítése, a zárófödém megerősítése. A kollégium akadálymentesítése mellett korszerűsíteni fogják a fűtést és a teljes hőközpontot, valamint négy napkollektort üzemelnek be a meleg víz biztosításához. Az önkormányzat bízik a 95 százalékos támogatottságú pályázat sikerében.
A fővárosi vállalkozó által tervezett új szélerőműveket öt évre szóló moratórium terhelné, vagyis az önkormányzat ennyi esztendőn át nem adhatna ki engedélyt más igénylőnek. A cég vállalná a külterületi rendelet módosításához szükséges másfél-kétmillió forintos költséget. Hogy ne szakadjanak meg a tárgyalások, a csornai képviselő-testület egyelőre elvi hozzájárulását adta a tervezett beruházáshoz. Háncs Károly és Bella Rudolf a legutóbbi ülésen jelezte: esetleg érdemes lenne felhasználni a város által kibocsátott kötvény egy részét, hiszen a húsz évre szóló kölcsön hatvan százalékát úgyis valamilyen jól megtérülő fejlesztésre szánták. A városatyák úgy gondolkodnak, hogy a tervezett három vagy öt szélerőmű már komoly teljesítményű lenne, ezért az önkormányzatnak is megérné, ha valamilyen részt vállalna a fejlesztésben.
A csornai testület a kedvezőbb ár reményében úgy tervezi, hogy egy kalap alá vonja a közvilágítást, valamint az összes intézményének energiaellátását. A testületi ülésen résztvevők nem fogadták el azt a javaslatot, amely szerint a környékbeli településekkel közösen adnának be pályázatot.
A rendes, munkatervben szereplő testületi ülés szeptemberben lesz, de júliusban két alkalommal fogják összehívni a plénumot, és a téma halaszthatatlansága miatt augusztusra újabb rendkívüli tanácskozást terveznek Csornán – tudtuk meg Háncs Károly képviselőtől.
Beküldés dátuma: 2011. 07. 13.
-
Vidám, tartalmas nyári feltöltődés a beledi óvodában
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
-
Vidám, tartalmas nyári feltöltődés a beledi óvodában
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
-
Díjnyertes borok, minőségi ételek, színvonalas fellépők a csornai fröccsnapokon
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
-
A Beledi Egyesített Szociális Központ öt turnusból álló nyári tábort szervezett
Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
-
Idén a Kapuvár Térségi Általános Iskola szervezett tábort a szünidőre
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
-
Ézsöl Krisztián nagy örömként élte meg felszentelését
Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen.