Az október 27-i képviselő-testületi ülést követően Hámori György, Kapuvári polgármestere megtartotta szokásos beszámolóját, melyben az önkormányzat legfontosabb döntéseit elemezte, valamint az aktuális feladatokról beszélt.
A kapuvári városháza nagytermében tartott képviselő-testületi ülés előtt Hámori György kitüntetést adott át: a város Bodor Ödön-díjjal ismerte el a világbajnok horgász, Szákovics Imre sportpályafutását. A nemzetközi színtéren elismert horgász bárhol járt a világban és bizonyította rátermettségét, mindig büszkén beszélt kapuvári származásáról.
A díj átadása után beszámolókat hallgathattak meg a képviselők. Kiegészítve írásbeli előterjesztését, Molnár Rita üzemmérnökség vezető a Pannon-Víz Zrt. Kapuvári Üzemmérnökségének 2016-os tevékenységéről tartott tájékoztatót.
Az önkormányzat és a szolgáltató cég sok évre visszatekintő együttműködése mindig problémamentes volt. A városvezetés minden egyes útfelújítás előtt szakértői véleményt kér a vízügyesektől a vízvezetékek állapotáról.
Szintén a vízellátást befolyásolja, épp ezért nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy egyre kritikusabb állapotba kerül a valamikor korszerűnek számító, de ma már elavult konstrukciójú, a Széchenyi iskolával szemben lévő beton víztorony. Hámori György szerint erre a problémára is megoldást kell keresni.
Az elképzelés ma még gyerekcipőben jár, de az önkormányzat komoly tárgyalásokat folytat a Pannon-Vízzel a volt húsgyár víztornyának hasznosításáról, mely továbbra is a város tulajdonában maradna, de átadnák üzemeltetésre a zrt.-nek. Amennyiben a szakértők úgy látják, a régi torony elbontása is szóba jöhet.
Szintén a tárgyalások alapját képezi, hogy Pannon-Víz a szennyvíztisztítójában előállított biogázzal saját telephelyének áramellátását kívánja megoldani, de idővel olyan mennyiségű energiát képes előállítani, melyből – a távfűtő rendszerbe való bekapcsolás után – valamilyen közös konstrukció révén a város is szeretne részesedni.
Összességében elmondható, hogy biztos alapokon nyugszik Kapuvár vízellátása – állapította meg a polgármester.
Sürget az idő a szociális társulás átalakításával kapcsolatban, mert január 1-jétől működési engedélyekkel kell rendelkeznie Kapuvárnak ahhoz, hogy megkapja a szükséges állami támogatásokat.
Egy jogszabályi változtatás kettéválasztaná a gyermekjóléti központ és a gyermekjóléti ellátás működtetését. Előbbit a város kezébe adná, a szolgáltatások viszont a társulásnál maradnának. Kapuvár nem akarja cserbenhagyni a kisebb településeket, hisz mint járási székhelynek kötelezettségei vannak, ugyanakkor a jogszabályi előírásoknak is meg akarnak felelni. Minden szempontot figyelembe véve, a képviselő-testület úgy döntött, hogy a – Kapuvár Térségi Szociális Gyermekjóléti Szolgálati Társuláshoz került – Nyitott Kapu-Vár Térségi Szociális Szolgáltató Központ ismét városi fenntartásban fog működni. A szolgáltatásaikat igénybe vevő környékbeli településekkel feladatellátási szerződést kötnek, minimalizálva a társulási szintű kötelezettségeket. Csak azok a feladatok maradnak a társulási keretek közt, melyeknek még viszonylag kedvező a normatív támogatása. Amennyiben egy év múlva sem változik a jogszabályi környezet, megfontolják, hogy érdemes-e fenntartani a társulást.
Párhuzamosan zajlik a Garta utca és a Vargyas utca első ütemének felújítása. Előbbinél megkezdődött a csapadékvízelvezető-rendszer korszerűsítése, a Vargyas utcában pedig a szegélyezés. A további tervek közt szerepel még a gartai óvodától a Szent Katalin utcáig tartó járdaszakasz felújítása. A következő esztendőre marad a Berg-sír felújításának befejezése.
Beküldés dátuma: 2016. 11. 16.Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.