A jóslással is foglalkozó ikrényi fiatalember a legkülönfélébb egészségügyi problémával hozzá forduló embereken segített, s több csodás gyógyulásról is beszámolt televíziónknak.
Ombódi Attila pozitív energiát közvetít a páciensek felé, mely megváltoztatja és jóra fordítja az illetőben zajló negatív folyamatokat. Mindez miért fontos? Gyakran hallani az auráról, mellyel nemcsak az élőlények, de a tárgyak is rendelkeznek. A kicsit misztikusnak tűnő kifejezés mögött a bennünket körülvevő energiaburok rejtőzik, mely hozzáértők állítása szerint védelmezi mentális állapotunkat. Az ezotéria iránt fogékony egyéneknél szinte teljesen kék színű ez a körvonal, mely kiegyensúlyozottabb személyiséget takar. A rendszer része a csakra (jelentése: kerék), mely ha nem forog a tőle elvárható módon, akkor az energia nem jut el a szervezet megfelelő helyeire. Bizonyos idő után ennek fizikai megnyilvánulásaként felüti a fejét a betegség. A harmadik szemmel megáldott emberek műszer nélkül is képesek érzékelni az aurát, és az abban bekövetkezett, vagy később megjelenő baljós jeleket. Joggal vetődik fel a kérdés: Ombódi Attila az említett különleges személyek közé tartozik? Megvallása szerint igen, sőt, ő egyenesen ilyennek született, de csak tizenéves korában szembesült titokzatos képességeivel. Amíg nem volt tisztában speciális helyzetével, szinte félelemmel töltötték el a megmagyarázhatatlan jelenségek. A spirituális gyógyító élete nem úgy alakult, hogy a bizalmába avathatott volna bárkit a történtek megfejtéséhez.
Ombódi Attila a következőket mesélte: felnőtt korára sem vesztette el az ún.hatodik érzékét, ezért látja a bennünket körülvevő energiamezőt, s napi szinten képes kommunikálni a szellemvilággal, valamint a különböző okból itt ragadt, elhunyt lelkekkel. Az angyalokkal és démonokkal szóba elegyedő “gyógyító tenyér”úgy véli, az emberi tudat nagyon beszűkült, ezért képtelen elszakadni fizikai korlátaitól, de a szellemi jelenségeket nem befolyásolja a tér-idő kettőssége, hiszen energiaszinten léteznek. Viszont az itt és most élő mai kor emberének a következőket ajánlotta: amennyire lehet, csökkentsük a stresszes élethelyzeteket, és legalább napi fél órára lassítsuk le gondolatainkat, valamint ürítsük ki magunkból a negatív emlékképeket.
Beküldés dátuma: 2011. 07. 20.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
-
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
-
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
-
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.