Környékünkről ketten is rászánták magukat a tanulásra, s ráadásul olyan településvezetők, akik rengeteg tapasztalattal rendelkeznek, ezért éppenséggel nem nevezhetők kezdőnek. Gergó Andrást is megkérdeztük, hogy mi vezette a tíz hónapon át tartó képzés elvégzésére. A válaszoló rámutatott: legyőzte magában a kezdeti ódzkodást, és utólag is kijelentheti, nagyon jó, hogy részt vett az előadásokon és az azt követő egészséges szakmai vitákon. Mióta az önkormányzatiság pályájára tévedt, szinte folyamatosan tanul, hiszen meg kell oldania a váratlan helyzeteket, s nem árt ismernie a gyakran változó jogszabályokat sem. Nem véletlenül illetik sokszor a polgármestert a település első emberének, hiszen van, amikor egyszemélyben jár el a lakók érdekében, és úgy kell cselekednie, hogy döntéseit utólag is vállalhassa azok előtt, akik megbízták a felelős pozíció betöltésével. A következő szempontok szintén befolyásolják a partnerrel történő egyeztetés végeredményét: a megfelelő háttérismeret, a tárgyalástechnika és a kisebb vagy nagyobb közösség előtti megjelenés.
Gergó András az akadémiáról így nyilatkozott: A témakörök mindegyike érdekes volt és használható a polgármesteri tisztséget betöltők számára. Szerinte abszolút személyfüggő, hogy ki melyik tárgykört tartotta a leglényegesebbnek, de az ő esetében talán a helyes konfliktuskezelés, a tárgyalástechnika vagy a jövőkép megfogalmazása hozott plusz ismereteket, de az sem mindegy, hogy miként jelöli ki a cél eléréséhez szükséges fejlődési irányokat. A tervezés csak akkor lehet eredményes, ha sikerül megnyerni a lakóközösséget - utalt a helyiekkel való együttműködésre a polgármester. Szintén lényeges az önkormányzat pénzügyi rendszerének kidolgozása, melyben fontos szerep hárul a jegyzőre és a gazdasági szakértőre. A falu első emberének ismernie kell a szerződéskötés fázisait, a szervezeti és működési szabályzatot, a rendeletek logikai menetét stb. A hatékony időgazdálkodás témaköre Ikrény polgármesterének a figyelmét is felkeltette, mert a szokásos rutin és az előre eltervezett feladatok mellett sosem lehet tudni, mikor kerül olyan helyzetbe, amelyet soron kívül kell megoldania, úgy, hogy közben ne boruljon fel a napirendje. Ikrény vezetője ezentúl igyekszik másként szervezni az ügyintézést, és időpont-egyeztetést kér a kezdeményező féltől a torlódások elkerülése érdekében. Amikor hasonló érdeklődésű emberek kerülnek kellő közelségbe, szinte mágnesként vonzzák egymást, s ugyanez történt a Polgármester Akadémián, mert a reggeltől késő délutánig tartó előadások után szinte alig akartak szétszéledni a kollégák, annyi volt a megbeszélnivaló. A nyilatkozó úgy véli, hogy olyan hasznos stratégiafejlesztési ismeretek birtokába jutott, amelyeket Ikrény épülésére és gyarapodására lehet fordítani.
Az elért eredmények mellett természetesen mindig vannak újabb tervek. Gergó András szinte már látja maga előtt a megvalósuló beruházásokat. A 85-ös út mentén lévő 130 hektáros területen már van villamosenergia és vezetékes földgáz, valamit gőzerővel folyik a szennyvíz- és ivóvízvezeték kiépítése. A magánkézben lévő helyen pályázati forrásból bevezetik az összes közművet, ezért nem lesz akadálya az ipari park létrehozásának. A nem önkormányzati tulajdonú, de Ikrény közigazgatási területén található vízisípálya és horgásztó további hasznosításával turisztikai centrumot lehetne létrehozni, melyből a falu is profitálhatna. Továbbá a helyi intézmények felújítása is a jövőben megoldandó feladat, de újabb építési telkek kijelölésében is gondolkodnak. Várják a faluközpont felújítására benyújtott pályázat kedvező elbírálását, s szintén a centrumban a templomudvar megszépítését tervezik, de a kastéllyal egybeépült magtárral is számolnak, mely akár a település büszkesége is lehetne. Jó úton halad a hulladékudvar építése, ezenkívül új ravatalozó és további gyalogjárdák, virágos terek kellenének.
Gergó András az ősszel megválasztásra kerülő polgármester társaknak azt javasolja, hogy vegyék igénybe a nagy valószínűséggel folytatódó akadémiai képzést, mert aki ezt a tisztséget betölti, annak szinte kötelező elvégezni. Ikrény jelenlegi vezetője a több mint két évtizedes államigazgatási múlttal és tapasztalatokkal a háta mögött teljes joggal méreti meg magát októberben, és vállalja, hogy neve ott szerepeljen a polgármesterjelöltek között.
Beküldés dátuma: 2010. 09. 08.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
-
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.
-
Kapuvár 2026-os költségvetésének idei főösszege 6 milliárd forint
– Jól állunk, a város szép és élhető, ami nem jelenti azt, hogy teljesen megelégedhetünk, mert mindig újabb célokat tűzünk ki magunk elé – nyilatkozta Horváth László, miután a kapuvári képviselő-testület hét igen és két nem szavazattal elfogadta a 2026-os költségvetést.