A csornai termál ‘”diadalmenete” 2005 februárjáig vezethető vissza. Azt azért felismerte a helyi plénum, hogy kút, vagyis víz nélkül nem lehet fürödni, így gondoltak egy nagyot: mivel az önkormányzat képtelen kigazdálkodni a termál évi 25 millió forintos működtetési költségét (ami ráadásul csak a főszezonra szólt) a PannonVíz felé, ezért inkább eladták az osztrák tulajdonú Kerti Park Kft.-nek azzal a feltétellel, hogy ők majd téliesítik, sőt, német cég bevonásáról és szállodaláncról is szóltak az álmok. Mikor 2006 áprilisában felszámolás alá került a Kerti Park Kft., a társberuházó németek nyomban meggondolták magukat. Az osztrák vállalkozás újabb és újabb haladékot kapott a csornaiaktól; összesen háromszor módosították a szerződést. Dr. Turi György szerint ha az önkormányzat még ennyit sem enged, akkor már tavaly is termál nélkül telt volna nyár Csornán, de a várost még az ág is húzza, mert egy sajnálatos gyermekbaleset történt a fürdő területén.
A Kerti Park Kft. 2009. júniusában eladta a kertészetet, rajta a termálkúttal az ER IMMO Kft.-nek, a vételár 1 euróban lett meghatározva, azzal, hogy a vevő kiváltja az ingatlant terhelő jelzáloghitelt is. A banki tartozás rendezése azonban nem valósult meg, így a Kerti Park a szerződéstől elállt, és újra eladta a kertészetet egy másik osztrák cégnek, a WIRINVEST Kft.-nek. A cégek között most peres eljárás zajlik, annak érde-kében, hogy kiderüljön, ki a jogos tulajdonos. Időközben a fürdő visszakerült az önkormányzat tulajdonába, így újra felmerült a kérdés, hogyan oldják meg a fürdő termálvízzel való ellátását? Az első megoldás szerint az önkormányzat szolgalmi jogot vásárolt volna 40 millió forintért, ami csak akkor került volna ügyvédi letétből kifizetésre, ha a szolgalmi jogot a földhivatal jogerősen bejegyzi. A megállapodás részét képezte volna az is, hogy valamennyi jogvita lezárul. A polgármester azért nem tartaná kidobott pénznek a 40 milliót, mert annak idején a Kerti Park 49 milliót már a városnak kifizetett, s a fennmaradó 9 millióból a 2005-ösnek megfelelő állapotba állítanák vissza a fürdőt annyi plusz momentummal, hogy a szolgalmi jog örök időkre biztosítaná a medencékhez a termálvizet. A város és a cégek szóban megállapodtak, de a szerződés aláírása előtt az ER IMMO visszalépett.
Arra a kérdésre, hogy lesz-e működőképes termálja idén nyáron Csornának, biztos válasz nem adható, a város vezetése most egy másik megoldáson dolgozik, amelyről a lehető legrövidebb időn belül a város lakosságát tájékoztatják.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
Logopédia Kapuváron: nem minden kisgyermeknek természetes a hangok tiszta kiejtése
A gyermekek beszédkészségének későbbi kialakulását biológiai, genetikai, környezeti vagy egyéb fejlődési rendellenességekből fakadó problémák is okozhatják, ezért rendkívül fontos, hogy a logopédiai fejlesztés minél korábban megkezdődjön.
Összevont csoportokkal, de nyáron is működik a beledi óvoda
A 2025/2026-os nevelési év végéhez közeledve egyre különlegesebb programokon vehettek részt a beledi óvodások: gyermeknapot és családi napot szerveztek a kicsiknek és a nagyoknak.
Kéményseprő-ipari szolgáltatásokkal kapcsolatos lakossági felhívás
Az utóbbi időszakban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz több lakossági bejelentés érkezett, miszerint magáncégek több vármegyei településen a katasztrófavédelem megbízottjainak kiadva magukat keresik fel a házakat kéményellenőrzés céljából.