Semmelweis Ignác szoros kapcsolatban állt a tudomány szeretetével és általában a világ megismerésével. Az emberiség sokat profitált az orvos korszakalkotó felfedezésével. Születésére emlékezve tartják meg hazánkban az egészségügyi dolgozók napját. Csornán számos, a betegek biztonságát és komfortérzetét javító fejlesztés történt az elmúlt időszakban.
A magyar egészségügy napját nem először ünnepelték a Csornai Margit Kórházban, idén mégis jelentőségteljesebb az „anyák megmentőjeként” emlegetett orvos nevéhez és munkásságához kötődő program, mivel a kormány Semmelweis Ignác-emlékévvé nyilvánította 2018-at.
A magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából számos rendezvényt tartanak hazánkban, de – újszerű törekvései miatt életében a külföldi szakma nagy részének elutasítását és támadásait kiváltó – gyógyítónak ma már határainkon túl is nagy figyelmet szentelnek.
Dr. Winiczai Zoltán megemlékezésében arról beszélt, hogy a két nyelven nevelkedő Semmelweis bár Budapesten látta meg a napvilágot, mégis a környék szülöttjének tekinthető, hiszen családja a Soproni-hegység túloldalán lévő faluból származik.
– Mivel ünnepeljük Semmelweis évét? Nyilvánvaló, hogy tettekkel próbáljuk – fogalmazott az igazgató főorvos, majd felsorolta a közelmúltban történt betegbiztonságot és komfortfokozatot javító fejlesztéseket.
Nemrég jelentek meg azok a pályázatok, amelyek révén javulhat a betegellátás higiénés szintje a csornai kórházban. Ilyen a hamarosan beszerelésre kerülő víztisztító. Minden kórteremben megtalálható a fertőzések megelőzésére szolgáló, szagtalanításra is alkalmas plazmalégszűrő berendezés, mely már a levegőből elpusztítja a vírusokat és a baktériumokat. A légkondicionáló berendezéseket szintén a betegek érdekében szerelték fel, hogy ne szenvedjenek a gyakori hőingazodások miatt. Hamarosan megérkezik az intézménybe 54 szabvány és 18 multifunkcionális kórházi ágy, így a régi fekvőhelyek majdnem felét le tudják cserélni. A Csornai Margit Kórház a felfekvések megelőzése elnevezésű programjával részt vesz az ún. „jó gyakorlat” mozgalomban.
A szakemberek azt is örvendetesnek tartják, hogy egyre több kézfertőtlenítő fogy a házon belül, hiszen a kézhigiénia alapvető mércéje a kórházak megbízhatóságának.
Ezenkívül sok időt és energiát fordítanak a dolgozók oktatására, és a különféle tanfolyamokra történő beiskolázásra.
– Az a kérésem, hogy ezeket az eszközöket okszerűen, jó gazda módjára használja mindenki – mondta köszöntőjének végén dr. Winiczai Zoltán.
Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester, valamint Major András alpolgármester posztumusz „Csornai Szolgálatáért” Díjat adományozott dr. Böcskei Gyöngyi laboratóriumi osztályvezetőnek. Az elismerést a díjazott egyik lánya, Szakács Tünde vette át. Az ünnepség a 2018. évi Semmelweis-napi kitüntetések átadásával folytatódott.
Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen.