A bogyoszlóiak egy emberként álltak a civilek napja megrendezéséhez, ami megmutatkozott az egész összejövetel hangulatán. Utólag is elmondható: egyben van Bogyoszló.
Bogyoszlón hagyományosnak nevezhető a civilek összefogása, mivel második alkalommal tartották meg éves találkozójukat. Az ötlet onnan származik, hogy a községi önkormányzatok nem dúskálnak az anyagiakban, ezért kézbe vették az irányítást az aktívan működő civil szervezetek. A helyhatósággal karöltve hozták létre rendezvényüket, melynek közösség összetartó ereje van – jegyezte meg Komlósi Tamás, a Bogyoszlói Községi Sportegyesület elnöke, hozzátéve: – A falu lakossága ennyit megérdemel, vagyis a közös ünneplést és ebédet.
– Bogyoszló mindig sportszerető község volt. Közel harminc éve nem veszünk részt a megyei bajnokságon. Tavaly állt be a változás, amikor agilis fiatalok keresték fel az öregfiúk csapatát, majd megalakították a megyei harmadosztályban szerepelő sportegyesületet. A 2015-ös ősz kicsit nehezen indult, de egyre többen belátják, hogy érdemes folytatni – mondta az egyesület elnöke, aki a következő bajnokságra ütőképes csapatot ígért.
A dalosok a hétköznapokban is ahhoz szoktak, hogy korán kelnek, ezért a kivételes alkalommal vidám, hangulatos, zenés ébresztővel örvendeztették meg a falut. A két lovas kocsival közlekedő énekes csapathoz szegődtek a barátok, így együttes erővel ébresztették fel reggel hatkor az embereket – mesélte Koltai József, a 2013-ban alakult Bogyoszlói Férfi Dalkör vezetője. A csapatot összeköti a közös múlt, mert a ’70-es, ’80-as években valamennyien néptáncoltak. Igaz, a lábaik azóta elnehezültek, de hangszálaik épek maradtak, ezért közösen dalra fakadtak. A heti kétórás énekpróbákat valamennyiben komolyan veszik, aminek meg lett az eredménye, mert a régi katonadalokat bemutató kilenc fős, tangóharmonikával kísért társaságot rendszeresen hívják a falunapokra, fesztiválokra, de a nagyobb városokban és Budapesten is kieresztették már a hangjukat.
Varga Zoltán, a Bogyoszlói Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka arról beszélt, hogy az önkéntesek hamarosan megünnepelhetik fennállásuk 130. évfordulóját. Némileg ellentmondásos, de vezetőjük szerint az a jó, ha a tűzoltók minél kevesebbet tesznek a közért, hisz akkor minden rendben van. A civilek napján meggyújtották a tábortüzet, amit szakszerűen eloltottak az éjszaka folyamán.
A tűzoltóparancsnok nagy örömükre idén beszereztek egy tűzoltóautót, ami nagy előrelépést jelent az önkéntesek életében. A civilek napján tűzoltóbemutatót prezentáltak a beépített tartállyal, szivattyúval rendelkező gépjárműfecskendővel, mely nagy mértékben növeli a lakosság biztonságérzetét. A hadra fogható, tanfolyamokat végzett, 28 fős fiatal gárdával rendelkező szervezet legutóbb félmillió forint értékű pályázatot adott be, melyet ha megnyernek, felsze
A magyar kultúra kelendő: Rábaköz Napja Bogyoszlón
Egy-egy jól sikerült fellépés nemcsak a közösségnek, hanem a táncosoknak is hatalmas élmény.
Mackókiállítás dr. Molnár Katalin magángyűjteményÉből
Mackó-találkozó címmel rendeztek kiállítást dr. Molnár Katalin magángyűjteményéből. A Kapuvári Rábaközi Művelődési Központban tartott tárlatmegnyitón Horváthné Lendvai Zsuzsanna, az egyetemi docens egykori hallgatója méltatta volt tanárának munkásságát, majd maga az ötletgazda mesélte el, hogy honnan jött a mackó-találkozó gondolata.
Beleden második éve a helyi zeneiskolásokkal közösen tartják meg a magyar kultúra napi ünnepséget
Az irodalom és a zene nyelvén ünnepelték Beleden a magyar kultúra napját. A település zenei kultúrkincséből a Napsugár Művészeti Iskola növendékei adtak ízelítőt.
„A Himnusz üzenete” - Előadás a magyar nemzeti imádságunk szellemi és kulturális jelentőségéről
A magyar kultúra napja alkalmából dr. Cs. Varga István „A Himnusz üzenete” címmel tartott előadást a kapuvári városháza dísztermében.
Négy hónap alatt újult meg a kapuvári Szent Anna Plébánia
Radó Tamás szerint egy plébániának az a legfontosabb, hogy aktív legyen az egyházközségi élet, és az emberek rendszeresen látogassák a templomukat.
Több mint 200 millió forint európai uniós támogatásból újul meg a Beledi Egyesített Szociális Közpon
Projektnyitó rendezvényt tartottak a Beledi Egyesített Szociális Központban, amely funkcióját tekintve régióközpontként működik a Rábaközben.