Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Csak a tűzoltó rendfokozattal rendelkező kollégákra számítanak

A tűzoltóságok 2012. január 1-jétől állami kézbe kerültek, de környékünkön nemcsak ez a változás érinti a lánglovagokat: katasztrófavédelmi kirendeltséggé alakult Kapuvár. Sallai Péter tűzoltó ezredes állománygyűlésen tájékoztatta televíziónkat, valamint az érintetteket.

Aki kitartó és tehetséges, annak meglesz a szakmai előmeneteli lehetősége.

Szerinte mindörökre el kell felejteni azt a beidegződést, hogy negyven esztendősen nyugdíjba lehet menni. Aki időben lép, és képes változni, annak hatvanévesen is lesz helye a szervezetben, melynek létszáma a megyében eléri az ötszázat. Továbbá elmondta, hogy Kapuvár innentől első fokú hatósági jogkörrel rendelkezik. Az állampolgárok ezentúl is hozzájuk fordulhatnak, csupán annyi lesz a különbség, hogy a kipostázott határozatokon kapuvári pecsét fog látszani. A megyei katasztrófavédelmi igazgató arról biztosította a lakosságot, hogy az átszervezés nem csökkentheti a biztonságérzetüket. Április 1-jétől még nagyobb hangsúlyt helyeznének az önkéntesekre, ezért a nem hivatásosok alapképzésben részesülnek, és ha szükség lesz rá, akár át is léphetnének az állandó szervezetbe. A Kapuváron szolgálatban lévő 11 tűzoltó nem sok változást vesz észre, Csornán pedig mindössze eggyel lesznek kevesebben. A hamarosan nyíló beledi és fertőszentmiklósi katasztrófavédelmi irodában hatósági és iparbiztonsági feladatokat látnak el. A munkakört betöltő személy folyamatosan járja a környéket, és figyeli a veszélyesanyag-felhasználó cégeket és létesítményeket.

A tűzoltóság átszervezését elsősorban nem gazdasági, hanem szakmai érvek támasztották  alá.

Sallai Péter végezetül leszögezte: A szervezet belső rendszere az átalakítás folytán sokkal hatékonyabb lesz, ezenkívül optimálisabb személyi és technikai feltételeket teremtenek. Az  állampolgárok mindebből nem sokat látnak, de számukra az a fontos, hogy odaadó, szakmailag hozzáértő és egységes csapatszellemű tűzoltókkal  találkozzanak a mindennapok során.

Kapuvárról irányítják a Rábaköz tűzvédelmét.

Hámori György egyik szeme sír, a másik pedig nevet. A kapuváriak tűzoltóparancsnokát áthelyezték Sopronba, helyette viszont az eddig  Csornán szolgálatot teljesítő Rácz Imre került a településre, aki egy személyben felelős a Rábaköz tűz- és katasztrófavédelméért. A televízióban is többször úgy nyilatkozott, hogy a város kiváló kapcsolatot ápol a lánglovagokkal, személy szerint a vezetőjükkel és a munkatársakkal, továbbá szinte minden téren kölcsönösen segítették egymást. – Az önkormányzat komoly pályázati lehetőséggel támogatta a tűzoltóság fejlesztését – fogalmazott a polgármester, majd hozzátette: jelen pillanatban 21. századi objektum áll a kapuváriak rendelkezésére. A település első embere abban reménykedik, hogy a tűzoltóság és a lakosság  kapcsolatát az államosítás nem fogja befolyásolni. Az elmúlt években tett erőfeszítéseik elismeréseként fogják fel, hogy a környék tűzvédelmi feladatainak irányítása átkerült Kapuvárra. A másik okként említette, hogy a Sopronba átvezényelt Molnár Sándor, a kapuváriak eddigi parancsnoka jelentős szaktekintélynek számított a megyei és az országos vezetés szemében is.
Kapuvár elöljárója úgy gondolja, hogy a tűzoltómunka hatékonysága mit sem fog változni, de szerinte sokan “felfújták” a történetet, és felesleges problémát csináltak belőle. – Nem feltétlenül kell ahhoz ragaszkodni, hogy minden egy városban összpontosuljon. Hámori György úgy véli, hogy nem az ilyen dolgokon múlik a települések rangja.
Beküldés dátuma: 2012. 01. 18.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Krisztus Urunknak áldott születésén: Advent Kapuváron

    Elérkezett a várakozás ünnepének első vasárnapja, amikor országszerte meggyújtják az első gyertyát az adventi koszorún.

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

Hirdetés
DANUBIUS play