Még a jól ismert, többször bejárt útszakaszon is elég egy pillanatnyi kihagyás, és bekövetkezik a baleset, melyre nem lehet, vagy nagyon nehéz ésszerű magyarázatot adni. A rendőröknek kötelező kivizsgálni és utólag is elemezni minden megtörtént esetet – mondta Buthi Gyula. Legutóbb Beled környékén olyan helyeken fordult elő közlekedési baleset, ahol nem ez volt az első alkalom. A 86-os főúton kitették ugyan a balesetveszélyes helyet jelző sárga táblát, de még ez sem volt elég figyelemfelkeltő! Más helyzetben pedig a Stop tábla ellenére fékezés nélkül hajtott a sofőr az útkereszteződésbe. A baleset okának feltárása után a helyszínt szokták megvizsgálni, főleg, ha több ízben fordul elő ugyanott a baj. A rendőrök alaposan körülnéznek, ellenőrzik a láthatási viszonyokat, s átgondolják az újabb táblák kihelyezését és az útburkolati jelek felfestését.
A beledi őrsparancsnok mindenképpen javasolja a téli gumi felszerelését. Ezenkívül ha érzi az autóvezető, hogy lankad a figyelme, inkább álljon meg néhány percre, szellőztesse ki a fejét és mozgassa át tagjait. A kezdő sofőrök ugyan megkapták a jogosítványt, de ez közel sem jelent még biztos tudást, ezért ha lehet, ők ne vezessenek egyedül!
Legalább ilyen fontos a kerékpárosok és gyalogosok biztonságos közlekedése. A bicikliseknél a legfontosabb szempont a megfelelő világítás, amelyet ha a sokadik felszólításra sem pótol az állampolgár, számíthat a rendőri intézkedésre. Az egyenruhások lakott területen kívül a sárga mellényt kérik számon, a gyalogosoktól pedig a megfelelő helyen történő közlekedést. Kiemeltebb figyelemre számíthatnak a szórakozóhelyekről hazatérő vendégek, akik nem minden esetben veszik figyelembe a veszélyeket. A kisebb fokú szabálysértés esetén háromtól húszezer forintig lehet bírságot kiszabni, a feljelentés pedig harmincezer forintot is jelenthet. Az ittasan kerékpározók büntetését jelentősebb mértékben emelték: egy sör után akár harmincezerre is számíthat a delikvens, de ha még ennél is jobban elengedte magát, hatvanezer is lehet a bírság. Méltányosságra nincs lehetőség, mert a büntetési tarifák nem tól-ig összegek, hanem fix tételek.
Beküldés dátuma: 2012. 01. 25.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
-
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
-
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
-
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
-
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.