Bár lehet, hogy sokan másként értelmezik, kérdéseit nem kötekedésnek szánja, hanem a kapott válaszokkal a felelősségteljes döntést szeretné megerősíteni – mondta a képviselőnő. Csákány Annamária legutóbb az elmúlt önkormányzati ciklusban elért legfontosabb eredményeiről számolt be televíziónknak. Az egészségügyi és oktatási bizottság tagjaként elérte, hogy a javaslatait figyelembe véve hozza meg a bizottság és a testület a lakásbérleti, valamint egyéb szociális juttatásokra vonatkozó döntéseit. A lakásbérleti szerződéseket újabban csak határozott időre kötik meg a lakókkal, s arra törekednek, hogy ösztönözve legyenek a bérlők az egyébként jutányos összeg megfizetésére, továbbá ne hagyják felhalmozódni közüzemi tartozásaikat. A kapuvári képviselő-testület Csákány Annamáriát bízta meg a fogorvosi ellátás rendelési idejének betartatásával, illetve annak ellenőrzésével. Bár munkahelyi elfoglaltsága miatt az orvosok pontos kezdését nem tudta kontrollálni, de a délutáni műszakokat rendben találta.
A képviselő asszony azért nem támogatta a város költségvetési koncepcióját, mert az országos jogszabályok sem tisztázottak még.
Ilyenek például az eszközállományra és az ingatlanvagyonra vonatkozó, továbbá egyéb személyi kérdéseket szabályozó paragrafusok. Mivel a kormány e témákban az önkormányzatok részére juttatott forrásokat sem jelölte meg pontosan, szerinte egyelőre nem lehet felelős döntést hozni. Mivel az oktatási intézmények gondnokainak, karbantartóinak, takarítóinak és a konyhai személyzetnek a bérét a város vállalta magára, az iskolák működtetését sokkal szerencsésebbnek tartaná alapítványi formában. Úgy gondolja, a pályázatok és különböző források révén így még plusz bevételhez is juthatnának. A Jobbik a járások kialakítását a kezdetektől fogva ellenezte, mondván, hogy bizonytalan és átláthatatlan a szervezet. Attól tartanak ugyanis, hogy az átszervezések miatt többen elvesztik az állásukat.
Csákány Annamária kedvenc témakörének nevezte az iparűzési adót.
Mint ahogy korábban többször kifejtette: nem ért egyet azzal, hogy a multikra vonatkozó szabályozás eltért a hazai kisvállalkozók adózási rendjétől. A képviselőnő arra számít, hogy a kormány valóban végrehajtja az iparűzési adóról szóló tervezett módosítását. Mindez Kapuvárra lefordítva: a nagyobb külföldi cégek a városban keletkezett forgalom alapján fizetnék be az iparűzési adót. Egyébként is nagyon megviseli a helyi büdzsét a húsgyár megszűnése – tette hozzá. Csákány Annamária önkormányzati vagyonrendeletre vonatkozó javaslata szintén hallható volt a televízió képviselő-testületi ülésének közvetítésében. Szerette volna az eladhatatlan kategóriába sorolni a termálkutat, a volt járásbíróság épületét, továbbá az iskolákat és az óvodákat, valamint a piacteret. Utóbbit áthelyezték ebbe a csoportba, a termálkút viszont a korlátozottan forgalomképes minősítést kapta. A polgármester a vagyongazdálkodási rendeletben felsorolt összeghatárokon belül egyedül is jogosult bizonyos pénzügyi döntések (vagyontárgyak megszerzésére, elidegenítésére, megterhelésére, illetve bérbeadására) meghozatalára. A jobbikos képviselőnő jobban megosztaná ezt a felelősséget a városvezető és a testület között, viszont a képviselők javaslatát nem támogatták. Különösebb hatása ugyan nem lett, de a képviselőnő munkája során szót emelt a 85-ös főút áldatlan állapota ellen, valamint a nagy leterheltség miatt szorgalmazta a csornai elkerülő mielőbbi megépítését.
Csákány Annamária elégedett a város természeti szépségével és épített környezeti adottságaival, ezért többi képviselő társával együtt szeretné elérni az egészségturizmus fellendülését.
Beküldés dátuma: 2013. 01. 01.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.