Lassan tíz éves lesz a csornai Széchenyi iskla családi napja, amelyre a pedagógusok azért hívják a diákokat és szüleiket, hogy ne csak a tanórákon és az értekezleteken találkozzanak egymással.
A kötetlen beszélgetések alkalmával kicsit más oldalról is megismerhetik egymást. A programot általában ősz elején tartják meg, ennek ellenére mindig évben tartogat valami újat.
– Volt amikor együtt főzőcskéztünk idekint, máskor meg szendvicset készítettünk vagy lufit hajtogattunk és kavicsokat festettünk. A kedvenc programokat igyekeztünk megtartani. Ilyen a korongozás, amit idén ugyanúgy megszerveztünk. Az együtt alkotás élményéhez a szülők és a gyermekek közösen rajzolhattak. A családi sportvetélkedőt is minden évben megtartjuk, és azt hiszem az idei verseny sem maradt el a tavalyi talicskázástól. Az újítás jegyében zenei élményt nyújtottunk a 2016-os esztendőben: az egyik kerényis diák tízperces ütős bemutatót tartott az iskolában, azonkívül családtagokból összeállított zenekar tartott rövid koncertet – tájékoztatta a jelenlévőket Holper Péterné pedagógus.
Korábban nem szerveztek egészségügyi tanácsadást, ezért idén erre is sor került: Egészségpont elnevezéssel szakképzett mentősök mutatták be, hogy mit kell tenni,. hogy kell segíteni embertársainkon a hirtelen rosszullét esetén.
A gyerekek, a szülők és a pedagógusok részéről egyaránt fontos a családi nap megrendezése – fogalmazott Kajos Zsuzsanna, hozzátéve: A diákok büszkélkedhetnek iskolájukkal, részt vehetnek a fantasztikus programokon. A tanárok találkozhatnak a szülőkkel egy kicsit, illetve fordítva, ezenkívül a többi anyukával és apukával is beszélgethetnek.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.