Az eurovíziós dalfesztivál az egyik legnagyobb nemzetközi zenei esemény a kontinensen, amelyet minden évben megrendeznek. Magyarországon 244 pályamű érkezett a versenyre, melyekből a zsűri kiválasztotta azt 30 dalt, amelyet három nemzeti elődöntő keretében mutatott meg a közönségnek.
Cserpes Laura pályafutása második öná-ló dalával indult el a versenyen. Az első elődöntőn a zsűrit teljesen elvarázsolta produkciójával, sőt az egyik legerősebb dalnak és a legszebb előadásnak tartották. A közönség azonnal a szívébe zárta a 24 éves kapuvári lányt, aki rengeteg biztató levelet kapott, és a középdöntőn a közönség juttatta tovább a fináléra.
Laura elmondása szerint – az elmúlt napokban átélt felemelő pillanataiban – a legnagyobb erőt az adta számára, amikor rajongóival közösségi oldalán találko-zott. Rengeteg levelet kapott olyan emberektől, akik hosszú ideje küzdenek valamilyen problémával, és számukra ez a dal jelentette a lelki segítséget.
2013. március 2-án (szombaton) 20.15-kor az M1 közvetíti a magyarországi döntőt, amelyen 8 versenyző mutatja be még egyszer produkcióját a zsűrinek. Ebből a 8 versenyzőből négyet szakmai szempontok figyelembevételével a zsűri választ ki, és ebből a négyből dönti el a közönség SMS-szavazatok útján, hogy ki képviselje hazánkat májusban a Svédországban rendezendő nemzetközi versenyen.
AMENNYIBEN LAURA OTT LESZ A LEGJOBB NÉGY KÖZÖTT, SZAVAZZUNK A RÁBAKÖZI VERSENYZŐRE!
Beküldés dátuma: 2013. 02. 28.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
-
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
-
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
-
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
-
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.