Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Csorna felkészült az új pályázati időszakra

Csorna a korábbinál jóval nagyobb arányban, költségvetésének mintegy húsz százalékát kívánja fejlesztésekre és beruházásokra fordítani a közeljövőben. A legnehezebb feladat a munkahelyteremtő beruházások életre hívása lesz – hangzott az Eximbank, az Ava-Pack Kft., a Magyar Nemzeti Kereskedőház, a Széchenyi Programiroda és Csorna Város Önkormányzata által szervezett gazdaságfejlesztési fórumon.

Csorna felkészülten tekint az új pályázati időszak elé, mert szeretné lehívni a tervezett fejlesztéseihez szükséges forrásokat. A vállalkozásbarát környezet kialakításához a szakemberek újragondolják a szabályozási terveket. Kiemelt figyelemre számíthatnak a vállalkozók – önkormányzati részvételt nem igénylő – magánerős beruházásaik hatósági ügyintézésben – hangsúlyozta dr. Bónáné dr. Németh Katalin a Premontrei Apátság dísztermében tartott gazdaságfejlesztési fórumon. – Városvezetési politikánk egyik alappillére a helyi vállalkozások előtérbe helyezése, az együttgondolkodás és együttmunkálkodás szellemében. Ennek érdekében folyamatos kapcsolatot szeretnénk ápolni és projektjeink megvalósításánál együttműködni vállalkozóinkkal, helyi cégeinkkel – mondta a felszólaló.
Az önkormányzat olyan fórumokat fog szervezni, amelyeken baráti és szakmai beszélgetések közepette oszthatják meg egymással tapasztalataikat, valamint fogadják a vállalkozók javaslatait, illetve tájékoztatást adnak az aktuális pályázati lehetőségekről. Csorna vezetésének célja az itt élők életkörülményeinek javítása, a dolgozók és a helyi vállalkozások működési feltételeinek jobbítása.
A polgármester továbbá elmondta: Jelenleg több projekt van folyamatban és figyelik a pályázati lehetőségeket.
– Az elvárások nagyok, mi azonban azért dolgozunk, hogy ezeknek meg tudjunk felelni. Sok olyan beruházást tervezünk, amelyek közvetett módon segítik a helyi vállalkozókat, mint a járdák, az utak felújítása, továbbá nagy szükség van a vízelvezetés problémájának megoldására, a kerékpárutakra, valamint a közműfejlesztésekre. További könnyítés a vállalkozóknak, hogy csökkenni fog a törvényi maximumon lévő helyi iparűzési adó mértéke.
Dr. Bónáné dr. Németh Katalin a 2014/2020-as európai uniós költségvetési ciklussal kapcsolatban kifejtette: A jó ötletek akkor valósíthatóak meg, ha az európai uniós normáknak megfelelően készülnek a tervek. A vissza nem térítendő támogatásoknál az egyén, a vállalkozó és a közösség érdeke összhangban kell hogy legyen. A polgármester ígérete szerint mindig elérhető lesz a csornaiaknak, az egyházi és civil vezetők, valamint a vállalkozások számára, hisz tudjuk, hogy valamennyiünk tapasztalata, összefogása szükséges ahhoz, hogy kiaknázhatóak legyen a következő időszakban rejlő lehetőségek.

Az erős, szuverén, független országnak erős, szuverén, független magyar gazdaságra van szüksége. Az egyéni kormányzati intézkedések mind ebbe az irányba mutatnak – fogalmazott Gyopáros Alpár. Szerinte érdemes azon is elgondolkodni, hogy milyen hasznosabb célokra kellene fordítani a pályázati forrásokat. A való élet kihívásaihoz jobban igazított uniós pályázatok eljárásrendjének könnyítésétől azt várja, hogy még több támogatás érkezzen a térségbe. Az országgyűlési képviselő – mint a rendezvény fővédnöke –a gazdaságfejlesztési fórum, illetve az azt követő kerekasztal–beszélgetés résztvevőinek azt kívánta, hogy egyikükben se maradjon kérdés.

Major András a fórum végén kijelentette: Örül annak, hogy ilyen sokan eljöttek, mert látszik a helyi vállalkozók érdeklődése. Másrészről az is egyértelműen megmutatkozott, hogy a város vezetése is komolyan gondolja az intenzív párbeszédet az érinte

Beküldés dátuma: 2015. 05. 19.

Kapcsolódó hírek

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

További hírek

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

  • Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden

    – Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.

  • 20 éve alakult a kapuvári néptánciskola

    Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.

  • Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon

    Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.

  • Harmincadik jubileumához közeledik a Beledi Delta Testépítő Klub

    A Beledi Delta Testépítő Klub tagsága egyfajta íratlan szabályként fogalmazta meg, hogy már az elejétől fogva régi ismerősként fogadják a hozzájuk betérő sportolókat, legyen az teljesen kezdő vagy profi.

Hirdetés
DANUBIUS play