A gazdák a téli hónapokat sem töltik tétlenül, hisz ilyenkor kell megtervezni a következő mezőgazdasági idényt. – Az időjárás még beleszólhat, de rá kell készülni arra, hogy mit fogunk vetni – mondta Légrády Gábor, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Győr-Moson-Sopron Megyei Kirendeltség vezetője.
Az előző évek gyakorlatának megfelelően, idén is a január végén kezdik utalni a területalapú támogatás második részét. Nyilván néhány nap alatt nem kapja kézhez mindenki, hisz a jogszabály június 30-ig ad határidőt a kifizető ügynökségnek a teljesítésre. Leghamarabb azok számíthatnak az összegre, akik időben megkapták az előleget, hisz kérelmükkel kapcsolatban sem merült fel adminisztratív probléma. A támogatás utalásának késlekedésével
számolhatnak azok a gazdák, akiknél több háttérellenőrzésre van szükség – mondta Légrády Gábor.
Lehetetlen néhány óra keretében teljes körű tájékoztatást adni a legfrissebb normatív támogatásokról, de a nemrég indított agrárkamarai tájékoztatósorozat egyik csornai előadója felhívta a figyelmet az ún. „zöldítés”-re.
Légrády Gábor hangsúlyozta: A gazdálkodók 2015-ben – az euró árfolyamtól függően – 68 - 70 ezer forint/hektáros támogatásra számíthatnak, mely két elemből tevődik össze: az egységes területalapú támogatásból (SAPS), valamint a „zöldítés”-re járó összegből, melyek kétharmad-egyharmad arányban oszlanak meg.
De hogy ne legyen túl egyszerű a dolog, a „zöldítés”-nek is három feltétele van. Első: A tíz hektár felett gazdálkodóknak kétféle növényt kell ültetniük. Az előadó szerint betartható a kritérium, vagyis hogy a fő növény a vetésterület 75 %-át nem érheti el. A 30 hektárt meghaladó területen gazdálkodóktól már háromféle növény ültetését várják el.
Elérkeztünk a második feltételhez, mely egyénileg nem érinti a gazdálkodókat: A 2012-es állapot szerinti gyepterületet – országos szinten – az adott évben nem szabad tovább csökkenteni 5 %-nál nagyobb mértékben.
A gazdálkodóknak a harmadik kritériumot annál inkább be kell tartaniuk, ráadásul ezt biztos, hogy ellenőrizni fogják: A szántóterület 5 %-án ökológiai fókuszterületet kell létrehozniuk. Miről van szó? A különféle tájképi elemek, a parlagon hagyott részek (ezen tilos a vegyszeres gyomirtás), a teraszos művelésű földek, a tábla széli árkok, facsoportok stb. mind ilyenek. Az ökológiai másodvetés (két növényfaj magkeveréke) és a nitrogént megkötő növények termesztése szintén megfelel a célnak. Tehát, aki szántójának 5 %-ában lucernát ültet, már teljesítette is a harmadik feltételt. Légrády Gábor azt javasolja a gazdáknak, hogy a másodvetést ne mérjék túl szűken, mert a kicsinyesség nem ér meg annyit, hogy ezen múljon az egész gazdaságra vonatkozó „zöldítés”-i támogatás igénybevétele.
Mivel az uniós jogalkotás is lemaradt, és nem készültek el időre a nemzeti rendeletek, szankcióra sem kell számítani a közegységek elmaradása miatt, viszont támogatásra sem számíthat a gazda.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.