Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Csurran-csöppen a sportban elért versenyeredmény a Széchenyiben

Pappné Höfler Erika széchenyis tanár szerint régen sokkal több sportolási lehetősége volt a gyerekeknek. Az általa nevelt 100 méteres síkfutóbajnok, Fehérvári András hat éven át megtartotta az országos csúcsot a ‘90-es években. A kapuvári polgármester gyermeke, Hámori Tamás szintén elérte az országos legjobb eredményt az említett sportágban. A Széchenyiben egyébként klasszikus sportágnak számít az atlétika, a foci és a kézilabda, kiegészítő az asztalitenisz, az ugrálókötelezés, valamint az íjászat. Manapság az ún.“A”és “B”jelű hétre összesen öt kötelező testnevelési óra jut, s ez idő alatt kell a gyerekek fizikai képességét fejleszteni, valamint rávenni őket az egészséges életmódra. A pedagógus kevesli a heti egyszeri délutáni szakkört, ami valamikor három-négy foglalkozást jelentett.
A testnevelő motiváló tényezőnek gondolja azt,  ha a diák végigmegy a “tesi tanszéken”, a folyosói tablókon  saját szüleinek nevével és eredményeivel találkozhat, de a televíziót is megemlítette, melynek  sportközvetítései szintén ösztönzőleg hatnak a fiatalokra. A versenyek ugyancsak buzdító tényezőként jöhetnek szóba, hiszen nagyon jó érzés a kortársaik közt kivívott elismerés. Főleg atlétikából értek el dobogós helyezéseket, de néhány évvel ezelőtt labdarúgásból is megyei elsők lettek a fiúk. A sikerszériához tartozik még a lányok kézilabda játéka, valamint a sakk. - Ilyen sportsiker, mint ami a sakkban összejött, még nem volt Kapuvár történetében - utalt a Kurcsics testvérek teljesítményére a tanár. A kapuvári körzet diáksportjáért is felelős vezető úgy fogalmazott, hogy összeállította a tavaszi versenyprogramot, melyben a nyitószám  a mezei futás lesz, áprilistól pedig az atlétikában és a labdarúgásban erősítenek.
A testnevelő a diákok fizikai állóképességéről így nyilatkozott: - Kicsit álmodoznak, azt hiszik, hogy nagyon erősek és ügyesek, ezért nem akarnak annyit tenni, amennyit kellene, pedig ezt folyamatos, állandó munkával lehet csak elérni. Pappné Höfler Erika szomorú szívvel veszi tudomásul, hogy a tanulók nagy részét autóval szállítják az iskolába, amikor jöhetnének gyalog vagy kerékpárral. A megszólaló úgy véli, túlságosan ki vannak szolgálva a nebulók, jobb lenne, ha főleg önmaguknak  teljesítenének, mely által az állóképességük is fejlődne.
Beküldés dátuma: 2011. 03. 16.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Krisztus Urunknak áldott születésén: Advent Kapuváron

    Elérkezett a várakozás ünnepének első vasárnapja, amikor országszerte meggyújtják az első gyertyát az adventi koszorún.

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

Hirdetés
DANUBIUS play