Beled lakossága örömmel részt vesz minden olyan kezdeményezésben, amelynek eredményeként zöldebb, élhetőbb lesz a település – fogalmazott Major Jenő a fásítás programmal kapcsolatban. Ahol lehet, meghagyják a korábban ültetett növényzetet, mely jól illeszkedik az épített környezethez.
2020-ban nagyon hamar elfogyott az Országfásítási Program által kínált valamennyi lehetőség, de a beledi önkormányzat idén szerencsésebb volt: a városházától a Fényes vendéglőig húsz csodaszép fát telepítettek a Rákóczi utcában
A korábbi gömbakácok a közművek korszerűsítése miatt mentek tönkre, vagy kellett őket eltávolítani. A helyiek kedvelik a zöld növényzetet, ezért üresnek érezték a járda melletti területet.
Kapva kaptak az alkalmon: közepes vízigényű gömbszivarfát ültettek, mely magas törzsre oltott, lapos, félgömb alakú, ernyőre emlékeztető sűrű koronát nevel.
Major Jenő elmondta, hogy amint újabb lehetőség adódik, megint pályázni fognak, hiszen ingyen kapják a fákat, a városnak csak az ültetésről kell gondoskodnia. A faültetés közösségi programnak sem utolsó, hiszen a helyiek összefogásával valósult meg. A polgármester megköszönte a nyugdíjasok és a diákok közreműködését, akik hathatós segítséget nyújtottak a növények őszi telepítésében, továbbá felhívta a fiatalok figyelmét, hogy a fásítás elsősorban nekik szól, vagyis a jövő generációjának. Az idősebbek pedig azért örültek a kezdeményezésnek, mert az unokáik fogják élvezni az előnyeit.
A fák helyének megválasztása nagy körültekintést igényel a köztereken. A szűkebb utcákban nem lehet fákat ültetni a járda és az út mellett, azokon a szakaszokon pedig, ahol felújítást hajtottak végre, el kellett távolítani a nagyra nőtt, méretesebb növényzetet. Az újonnan elkészült járdák mentén nem tanácsos a faültetés, mert a növekvő fa gyökere előbb-utóbb károkat okozhat. Természetesen nem az a cél, hogy mindent lebetonozzanak, ezért a közeljövőben is szeretnének fákat ültetni az arra alkalmas területeken – fűzte hozzá a város vezetője.
Beküldés dátuma: 2021. 09. 29.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.