Az óvodáknak napjainkban egyre több elvárásnak kell megfelelniük. A modern kor kihívásainak eleget téve a kicsik ilyenkor találkoznak először a digitális eszközök tudatos használatával. A gyerekek a Dioo okosjátékkal szinte észrevétlenül elsajátítják a digitális alapkészségeket.
Az internet alapú digitális fejlesztőeszköz zárt rendszerként működik, emiatt teljesen biztonságos a gyerekeknek – véli Boros Imréné. Az óvodavezető is jelen volt a „Dioo” program kapuvári bemutatóján, melynek résztvevői érdekes, elgondolkodtató újdonságokkal találkoztak.
Az érintőképernyős felületet könnyedén használhatják az óvodáskorban lévő kicsik. A feladatokat a gyermekek életkorához, fejlettségi szintjéhez igazították, a folyamat végén pedig az óvónők és a szülők visszajelzést kapnak. A száz lépcsőfokon keresztül elvégezhető tizenhat feladat nyolcféle képesség fejlesztésére alkalmas. A „Dioo” nem csupán memóriajáték, mert a rész-egész viszonyának felismerésére, a finommotorikus képességek fejlesztésére is alkalmas eszköz, mely logikai és egyéb feladványok megoldására szintén használható. Az óvodavezető szerint a program nem egyen feladatokat tartalmaz, hanem a gyermek képességeitől teszi függővé a gyakorlási lehetőséget. Aki viszont gyorsabban halad a feladatok megoldásában, fokozatosan nehezülő, egyre bonyolultabb feladványokkal találja szembe magát.
Az óvoda elsődleges feladata a gyerekek testi épségének megőrzése mellett, hogy biztosítsa a játszva tanulást. Ez történhet a hagyományos, illetve a korszerűbb digitális eszközökkel. A manuális képességek fejlesztéséhez tényleges tapasztalatszerzésre, személyes cselekvésre van szükség, ami nem pótolható semmivel, de tudomásul kell venni, hogy változik a világ. A kicsik szinte beleszületnek a digitális világba, melynek ismerjük a veszélyeit, de ha megfelelően szabályozottá, védetté tesszük, nem árthat senkinek, ezért érdemes élni a „Dioo” nyújtotta lehetőséggel – érvelt Boros Imréné, majd tovább folytatta: A programfejlesztő napi 15 percben korlátozta az eszköz használati idejét, ami épp elegendő ebben az életkorban.
Az eszközt eddig több kelet-magyarországi óvodában vezették be. Nyugat-Magyarországon a Kapuvári Király-tó Óvoda és Bölcsőde lakótelepi óvodájába jutott el idén a játékos berendezés. Kapuvárt a múltban a gyepűrendszer átjárójának tekintették, a 21. században pedig ismét a „Nyugat kapuja” lehet azáltal, hogy elsőként vezeti be az óvodákban az információs tudás oktatástechnológiai alapjait. Komoly előkészületek után, első körben két játék beszerzését tervezik Kapuváron. A magyar innovatív fejlesztés olyan 22"-os érintőképernyős, csoportszobákban elhelyezhető eszköz, melyhez a gyerekek egyéni hozzáférést kapnak. A nevelőtestületnek ki kell alakítania a „Dioo” használatának rendjét és szabályait, hogy valóban elérje a célját, vagyis a gyerekek javát szolgálja. A kapuvári óvodában nyitottak az újdonságokra, hiszen a gyerekek nagyon fogékonyak a digitális eszközök használatára.
Beküldés dátuma: 2017. 02. 14.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.
A Csornai Múzeum új időszaki kiállítása az aranyhímzés múltjáról és jelenéről
A Csornai Múzeumban június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében nyílt meg az intézmény új időszaki kiállítása, amely az aranyhímzés múltját és jelenét mutatja be „Kezeik nyomán ragyog az arany” címmel.
A Beledei Egyesített Szociális Központ nyári tábora
A Beledi Egyesített Szociális Központ évek óta tartalmas, szórakoztató nyári táborokat szervez a környékbeli gyermekek számára.
A magas vízhőmérséklet csökkenti a halak kapókedvét
Az egyes halfajok védelmét szolgáló horgászati tilalmi idők kivételével már júniusban és július elején is lehet horgászni a beledi horgásztavaknál.
A beledi Molnár István és unokáinak közös fotókiállítása
Molnár István életében meghatározó jelentőségű a fotózás, de természetesen nemcsak az élő környezet szépségének megörökítése jelenti a szoros kapcsolatot unokáival, hanem a vérségi köteléken túl a természet szeretete, a soha el nem fogyó, örök kíváncsiság és környezetünk megismerésének igénye is.
Jótékonysági családi délután Kapuváron
Vidám délutánra várták a kicsiket és a nagyokat a kapuvári várároknál: családi vetélkedők, zenés-tácos forgatag, lovas kocsikázás, bábszínház és számtalan színes program, valamint finom ételek és italok szerepeltek a jótékonysági céllal életre hívott családi napon.