A kapuvári Jerkó Dominik kicsi korában a foci helyett inkább a karatét választotta, amit azzal magyarázott, hogy mindig vonzó volt számára a tiszteletet, önbecsülést eredményező sportág gyakorlása. Számtalan eredménye közül a magyar bajnokságon elért első helyezésére a legbüszkébb.
Jerkó Dominik ötéves kora óta karatézik. Mondhatnánk, hogy alma nem esik messze a fájától, hiszen a szülők is a harcművészeteknek hódoltak. Minden jel arra utal, hogy a sportszeretet női ágon ugyanúgy öröklődik, hiszen a tízesztendős kishúg szintén eredményes karatéka.
Dominikot édesapja inkább a labdajátékok fele terelte volna kisebb korában, de a fiú látva a karate edzéseket, hamar beleszeretett ebbe a sportágba. A fiú nem sajnálja rá az időt, hiszen hetente kilenc alkalommal edz: kedden, szerdán és pénteken egyesületi keretek közt gyakorol, a többi napon pedig otthoni körülmények között, magánszorgalomból. A Kapuvári Szabadidősport Egyesület Spartacus karatésa szerint a mesterek szigorú hozzáállása célravezető a küzdősportokban. Dominik a formagyakorlatokat kevésbé kedveli, mert a váratlan meglepetéseket is tartogató küzdelem sokkal izgalmasabb számára.Kapuvár Város Érdemes Sportolója Díjjal tavaly kitüntetett, 50-55 kg-os súlycsoportban versenyző fiatal a 45 kg-ot sem mindig éri el, így nem kifejezetten erős, hanem inkább technikás karatésnak tartja magát. A nehezebb súlyú ellenfelek mozgására gyorsan reagál, képes időben megváltoztatni a helyzetét úgy, hogy abból előnye származzon.
A Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium tanulója karatés pályafutásáról annyit mondott, hogy az Európa-, illetve világbajnoki cím megszerzése is a célja között lebeg. Jerkó Dominiknak ha minden álma ilyen hamar valóra válik, boldog lehet, ugyanis televíziós nyilatkozata után néhány héttel megszerezte az Európa-bajnoki címet, mitöbb a "Best Fighter" elnevezésű, legjobb harcosnak járó különdíjat is neki ítélték az U-16 fiú kategóriában! A Kapuvári KKE-Spartcus és a magyar válogatott színeiben induló sportoló az U16-os -50kg-os súlycsoportban egyedül képviselte hazánkat a november 23-25-én Budapesten megrendezésre kerülő Shinkyokushin Karate Európa-bajnokságon az U16 és U21, illetve felnőtt nyílt kategóriában. Elsőként egy ukrán versenyző ellen nyert nagy fölénnyel, kis híján ipponnal (teljes értékű, azonnali győzelemmel). Az elődöntőben aztán sokkal keményebb román, a döntőben pedig még erősebb ukrán fiúval találkozott. A lényegesen magasabb, nehezebb, több mint egy évvel idősebb ellenfeleket az edzéseken begyakorolt technikákkal folyamatosan nyomás alatt tartva, magabiztosan győzte le. A kapuvári versenyző méltán rászolgált az Európa-bajnoki címre. Dominik ezúton is szeretné megköszönni a Kapuvári KKE-Spartacus edzőinek a sok segítséget és a képzésére fordított időt, energiát, valamint szüleinek a rengeteg támogatást.
A 2 kyus barna öves sportolót két sikeres vizsga választja el a fekete övtől. A tizenöt esztendős fiatal nagykorúvá válása után leteheti a dan vizsgát. Dominikot szerencsére eddig elkerülték a komolyabb sérülések, de véleménye szerint egyébként sem tántorítaná el semmi a karatétól: – Csinálni akarom, szinte bármi áron – mondta a gimnazista.
Teljesebb a családi legendárium, ha megemlítjük Dominik nagyapját, Jerkó Gyulát is, akinek fotósorozatait több kiadvány őrzi. Kapuvár legendás fényképésze évtizedek óta megörökíti az épített és természeti környezetben bekövetkező változásokat, valamint fotóza a városban élők minden rezdülését, így unokája is bekerült az albumba.
Beküldés dátuma: 2018. 11. 27.Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen.